in , ,

A felvidéki magyarok is üzentek Szabó Tímeának

Az Új Egység Mozgalom Polgári Társulás nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkhöz, a levelet változatlan formában közöljük.

Az Új Egység Mozgalom Polgári Társulás mélységes szánalommal és megvetéssel ítéli el a Párbeszéd Magyarországért társelnökét – Szabó Tímeát – a 2020. április 20-i a Magyar Parlamentben történő felszólalásában az anyaország határain kívül élő magyarokat sértő és alázó megnyilvánulásáért.

Ha Szabó Tímeának és a hozzá hasonlóan vélekedő, valamint a vele azonos nézeteket valló párttársainak ennyire fáj, hogy a legitim magyar kormány a kialakult krízishelyzetben minden magyar emberért felelős módon támogatja és segíti a külhoni magyarokat és magyar szervezeteket is, akkor mi, külhoni magyarok elsősorban Felvidéken, Erdélyben, de minden anyaországtól elszakított többi országban is – közösen összefogva – találjuk meg a módját és lehetőségét annak, hogy megháláljuk ezt az önzetlen és nagyvonalú segítséget.

Hálánk és köszönetünk kifejezéseként vagy visszaadjuk a hozzánk eljuttatott maszkokat és védőfelszereléseket, vagy pedig közösségi gyűjtésből megadjuk annak az árát, illetve közösen keressük meg az ellenszolgáltatás lehetséges módját.

Szabó Tímeának és a hozzá hasonlóan gondolkodóknak pedig azt üzenjük, hogy bár köszönjük a segítséget és tudatosítjuk a régi mondást, hogy kétszer ad, aki bajban ad, de a büszkeségünk és a nemzeti önérzetünk nem eladó!

 

Az Új Egység Mozgalom PT a 2020. április 25-én Komáromban megtartott elnökségi ülésén feladatul adta Mikoczy Zoltán alelnöknek, hogy haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a Kukkonia PT társulással, amely a Felvidékre eljuttatott támogatás független és igazságos szétosztását koordinálja, valamint Magyarország pozsonyi nagykövetségével, aki a szétosztást felügyeli, hogy együtt, illetve közösen találjuk meg a nemzetközösségünket is megnyugtató megoldást erre az aljas indíttatású gyűlölet-kezdeményezésre Szabó Tímea és a hozzá hasonlók részéről.

 

Komárom, 2020. április 25. Új Egység Mozgalom PT elnöksége

(888.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Bayer Show: úgy csüng az ellenzéki sajtó Karácsony Gergelyen, mint rühes bárány s*ggén a sz*rcsimbók – Videó

Aláírásban állunk ki Müller Cecília mellett! – Köszönet Müller Cecília Tisztifőorvos Asszonynak