Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

A dánok is az orbáni úton – Nem kérnek a migrikből

0 megjegyzések 2 megtekintés

Inger Stojberg bevándorlásügyi miniszter bejelentette, hogy a dán kormány továbbra is ellenáll az ENSZ kvótája által előírt migránsok befogadásának.

 

A dán parlament többségében megszavazta Stojberg törvénytervezetét, amelynek értelmében Dánia 500 migráns kvóta szerint történő betelepítését utasítja el a 2018-as évre.

Fotó: AFP

Nagyon alacsony a migráció mértéke Dániába. Kilenc év óta soha nem volt ilyen alacsony az országba érkező migránsok száma, ami azt mutatja, hogy az általunk meghozott bevándorlási korlátozások működnek”

– nyilatkozta Stojberg. Ő egyébként az a miniszter, akit a deportálásra váró migránsok kis híján meglincseltek  a közelmúltban.

Stojberg szerint „nehezen integrálódnak” azok a migránsok, akik jelenleg az országban tartózkodnak, így a frissen megszavazott döntést ez a tény is befolyásolta. Mint mondta, az ENSZ kvótája szerint történő befogadást a dán kormány évről évre megvitatja, a skandináv ország immár 2016 óta ellenáll az ENSZ követelésének.

(Local)

 

 

(Forisek Ádám, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.