Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

A D-209-es Medgyessy Péter is megszólalt: az oltásellenes DK-nak bocsánatot kellett volna kérnie

0 megjegyzések 2 megtekintés

– A DK elkövette azt a hibát, hogy azt mondta, hogy a kínai és az orosz vakcinákat addig ne fogadjuk el, amíg nincs rájuk európai uniós engedély – mondta Medgyessy Péter korábbi MSZP-s miniszterelnök Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő Heti kettes Ujhelyivel című YouTube-műsorában. Medgyessy kifejtette, hogy egy ideig elfogadható volt a DK kampányolása a keleti vakcinák ellen, ami lehetett akár jó szándékú is, hogy óvatosságra intették a lakosságot.

Amikor azonban már elérkezett az a pont, hogy a lakosság beoltásakor a kormány alkalmazni kezdte a keleti vakcinákat, és az is bebizonyosodott, hogy nagyban hozzájárul az oltási folyamat eredményességéhez, akkor a DK-ból ki kellett volna állni valakinek és elmondani, hogy sajnálják, tévedtek.

 

 

 

A kínai Fudan Egyetem magyarországi intézményének a létrehozásával kapcsolatban Medgyessy Péter elmondta, hogy nemzetbiztonsági szempontból megalapozatlanok azok az állítások, amelyek szerint a Fudan Egyetem kínai kémközpont lenne.

– Minden egyetem működésében benne van a kockázat, hogy így bejutnak olyan emberek, akik a hírszerzésnek dolgoznak, de ennek a megakadályozása a kémelhárítás feladata

– fogalmazott, továbbá arra is rámutatott, hogy a kínai egyetem behozhat olyan kutatóintézeteket és kutatásokat, amelyek a jövő technológiájának a fejlesztéséhez járulnak hozzá, és a hasznunkra válhatnak – tette hozzá. Az egyetem létesítésének gazdasági vonatkozásában Medgyessy Péter kifejtette, hogy nem tudja megmondani, mennyire reális az az összeg, amely az intézmény létesítésével kapcsolatban nyilvánosságra került,

hibásnak tartja azonban azt a sajtóban felmerült megközelítést, amely egy egyszeri beruházás összegét a már meglévő intézmények éves működési költségeivel hasonlítja össze.

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.