in ,

Hivatalos: egymillió ember beoltását lehetetlenítette volna el a baloldal

PARLAMENTI JAVASLATOK BIZONYÍTJÁK A BALOLDAL OLTÁSELLENES KAMPÁNYÁT

Gyurcsány Ferenc pár hete a parlamentben a kínai és az orosz vakcinák ellen emelt szót. – Ha nem kerültek volna forgalomba az említett oltóanyagok, akkor ma Magyarországon több lenne az új fertőzött és az elhunyt is – mutatott rá Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az államtitkár kiemelte, hogy a baloldali pártok most megpróbálják letagadni az oltásellenes kijelentéseiket, mert látják Magyarország eredményeit az átoltottság terén.

A stratégiájuk az volt, hogy minél súlyosabbak a járvány következményei, annál könnyebb lesz nekik 2022-ben magukhoz ragadni a hatalmat – mondta Rétvári Bence.

Az összefogás pártjainak minden képviselője aláírta azokat a parlamenti javaslatokat, amelyek a keleti vakcinák hazai alkalmazását igyekeztek ellehetetleníteni
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a parlament honlapján mind a mai napig fent van a baloldali pártok azon javaslata, amelyet az összefogás minden képviselője aláírt és az indoklása a következő mondatot tartalmazza: „Ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség” – emlékeztetett. Itt érdemes megjegyezni, hogy a magyar szakhatóság az előírt protokoll szerint bevizsgálta az oltóanyagokat.

– A keleti vakcinák nélkül most egymillióval kevesebben kaptak volna oltást – hangsúlyozta Rétvári, aki azt is hozzátette, hogy az ellenzék ezeket a javaslatokat nem vonta vissza.

Az államtitkár óriási képmutatásnak nevezte a baloldal részéről, hogy hónapokon át minden eszközzel támadták a keleti vakcinák alkalmazását, most pedig letagadják korábbi állításaikat. A politikus hangsúlyozta, hogy miközben a baloldali politikusok emberek tömegeit próbálták lebeszélni az oltásról, magukat beoltatták, mert tudják, hogy az oltás az egyetlen módszer a járvány terjedésének megakadályozására.

– A DK tavaly novemberben még azt mondta, hogy az Európai Bizottsághoz fordul annak érdekében, hogy az unió szerve akadályozza meg, hogy a magyar kormány a magyar embereken kísérletezzen az orosz vakcinákkal – mutatott rá Rétvári Bence.

A parlamentben eluralkodó és a baloldali politikusok részéről egyre gyakrabban alkalmazott, a kormányt fenyegető hangnemről Rétvári Bence úgy fogalmazott: egyértelműen látszik belőle, hogy az ellenzéki pártok a járvány kellős közepén is a pozícióharccal vannak elfoglalva. – A baloldalnak semmi se szent: a járványkezelésben is túl messzire ment, mert Magyarországot igyekezett külföldről is támadni, itthon pedig semmi más nem érdekli őket, csak a hatalom és az osztozkodás – fogalmazott az államtitkár.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Apáti Bence: Petry Zsolt deklaráltan politikai okból veszítette el a jól fizető főállását

A D-209-es Medgyessy Péter is megszólalt: az oltásellenes DK-nak bocsánatot kellett volna kérnie