in ,

A bolgár nő hazudik, mint a vízfolyás – Feriné hamis grafikonokkal kampányol: hatalmasat csúsztat az átlagkeresetekről

Megkezdte a DK az európai parlamenti választási kampányát. Hazugságokkal, szakmaiatlanul, a valóságtól gyökeresen eltérő állításokat tett a DK árnyék-miniszterelnöke.

Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa írása

A baloldal a héten elkezdte az EP-választási kampányát. A DK árnyék-miniszterelnöke a hét elején egy egy órás előadást tartott Szombathelyen, ahol tucatnyi grafikont mutatott, s azt fejtegette, hogy minden reménytelenül pocsék Magyarországon, s csak süllyedtünk 2010 óta. Ők gondolhatják így, de nem célszerű elrugaszkodni a valóságtól. Dobrev Klára a kampányeseményén leszögezte, hogy a számokkal nem lehet vitázni. Ez így is van, viszont

nem ártana a valós számokat is megmutatni a választópolgároknak.

Dobrev nem mondta meg, honnan vette az adatokat, gyakorta pedig még azt sem, hogy mi a pontos tartalmuk. Visszaemlékezhetünk: amikor még anno kormányon voltak, nagy gyakorlatra tettek szert az adatok meghamisításában.

Mindenesetre az unió hivatalos statisztikai szervezete, az Eurostat adatbázisában azok az adatok nem szerepelnek, amiket a kampányeseményen bemutatott grafikonokra rajzoltak. Persze nem vitatom, bárki bármilyen grafikont készíthet, csak tegye hozzá, hogy ez az ő véleményét tartalmazza csupán, s ne akarja úgy feltüntetni, mintha az nemzetközileg elfogadott módszerrel készült volna. Úgy gondolom azonban, nagyon veszélyes lehet, ha a kommunikációban csak a hamis adatok terjednek el. Dobrev Klára pedig leszögezte: a kampányeseményén bemutatott prezentációját eljuttatná minden DK-shoz.

Ezért cikksorozatot indítunk azokat a területeket sorra véve, amiket a szombathelyi kampányeseményen is hallhattunk, viszont azzal ellentétben csakis a nemzetközi standardokon alapuló, azaz a KSH, Eurostat és az OECD adatait fogjuk felhasználni – mégpedig pontos forrásmegjelöléssel. Bemutatjuk Magyarország valós helyzetét, hazánk valós gazdasági és társadalmi folyamatait.

 

 

 

Forrás: Facebook/Dobrev Klára kampányeseménye

 

 

Dobrev Klára – és a DK – azt állítja, hogy a magyar átlagfizetés a 2. legalacsonyabb Európában, csupán Bulgária áll mögöttünk, még Románia is megelőz bennünket. Ezzel szemben az Eurostat legfrissebb adatai szerint a magyar bruttó átlagkereset vásárlóértéke nagyobb, mint nyolc másik tagállamé.

Íme két korábbi írásunk, egyiket akkor írtam, amikor az RTL ugyanezt a hamis DK-s állítást Orbán Viktor decemberi sajtótájékoztatóján a nemzetközi sajtó képviselői előtt mondta el, a legutóbbit pedig május elején.

Szakmaiatlan a dobrevi grafikon

Dobrev Klára a grafikonján feltünteti, hogy nem a legfrissebb adatokat, hanem a 2021. évit mutatja, továbbá nem jelöli meg, hogy honnan származnak az adatok. Mi a fenti grafikonon a legfrissebb adatokat mutatjuk, aminek a forrása az Eurostat május 11-én lekérdezett adatbázisa. A DK-sok azt írják, hogy eurora váltották a különböző pénznemeket – nem tudjuk, milyen árfolyamon. A grafikonunkon a minél nagyobb összehasonlíthatóság érdekében nem euróban, hanem vásárlóértéken hasonlítottuk össze a tagállami adatokat. A vásárlóérték számítását az Eurostat végezte el.

Dobrev átlagfizetésről beszél, amit a szaknyelv, azaz a hivatalos statisztikák nem is használnak, mivel az csupán egy sima köznyelvi kifejezés. A statisztikákban bruttó vagy nettó átlagkeresetről, esetleg egy főre jutó teljes munkaerőköltségről szoktunk beszélni. Dobrev egyiket se említi. Mivel pedig az átlagfizetés kifejezést nem használjuk, ezért nem is tudható, hogy mit ért alatta pontosan a DK.

Az Eurostat adatai szerint 2021-ben vásárlóértéket vizsgálva még hatan voltak mögöttünk, 2022-ben pedig megelőztük Görögországot és Portugáliát is,

így léptünk előre két helyet. Ha az Eurostat által használt hivatalos éves átlagértéken váltjuk euróra a nemzeti valutákat, akkor mind 2021-ben, mind 2022-ben öt ország állt mögöttünk: Lengyelország, Szlovákia, Horvátország, Románia és Bulgária. Tavaly a keresetek növekedésének dinamikája nálunk volt a legnagyobb az Eurostat szerint, ez eredményezte, hogy előre léptünk.

Tehát a DK állításával ellentétben nem leszakadnak a magyar keresetek a többi tagállamtól, hanem felzárkóznak. Az unió 27 országának átlagát 2013-tól adja közre az Eurostat, akkor az uniós bruttó átlagkereset vásárlóértékének 53 százaléka volt a magyar, tavaly ez már a 70 százalékra emelkedett.

Az Eurostat vásárlóerő-számításhoz használt adatainak következő frissítése június 20-ra várható, akkor visszatérek majd a legfrissebb adatokkal, de nagy változást nem várok.

A DK állításait pedig további cikkekben fogjuk elemezni. 

 

(Mandi)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Ez a csávó tényleg semmihez sem ért! Figyeljék a kezét!

Trombitás Kristóf: lassan 4/5-ben, nem 2/3-ban kell gondolkozni