Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

A BBC tudósítója szerint Orbán Viktor Rákosi rendszert épített – Nick Thrope megbuggyant – A mindenszo.hu tételesen cáfol minden állítást

0 megjegyzések 6 megtekintés

Hol máshol, mint a HVG-n sivalkodott a BBC tudósítója. Csapjunk a közepébe:

Nick Thorpe:
Mindig nehéz volt Magyarországon középen állni, most ismét a „vagy velünk, vagy ellenünk” gondolkodás érvényesül, ami inkább a Rákosi-időkre volt jellemző. Paranoia uralkodik, úgy érzem, amikor a Fidesz van hatalmon, egy pillanatra sem áll meg, hogy élvezze, amit elért: folyamatosan úgy viselkedik, mintha ellenzékben lenne, még több hatalmat és befolyást akar.

Mindenszo.hu válasza:
Naponta megy a lemez, hogy Orbán Viktor Hitler, Mussolini, Sztálin, Rákosi….stb.stb. Most már jó lenne eldönteni végre, hogy Orbán Viktor kommunista vagy náci diktátor. Na kb. ennyire hiteles a napi vádaskodás. Az a helyzet, hogy Orbán Viktor nem záratott senkit sem átnevelő táborokba, sem haláltáborba, nem üldözött zsidókat, nem csinált B-listát, kulák listát, senkit sem küldött Gulágra, Szibériába, nem végeztetett ki senkit. Ellenben 2006-ban volt ünneplő tömegbe vezényelt lovasroham, kardlapozás, tömegbelövetés, szemkilövetés. Akkor Nick Thorpe kussolt. Csak nem azért fogta be a pofáját, mert a kedvencei (szocik) kormányoztak?

 

Nick Thorpe:
Aggasztó, hogy olyan országban élek, ahol úgy lehetett megnyerni a választást a menekültellenességgel, hogy közben senki sem akar ide jönni: a migránsok nem állnak sorba a kapuknál. Itt nem bevándorlásról, hanem átvándorlásról van szó, s ez nagyon fontos különbség

Mindenszo.hu válasza:
Ó dehogynem akar! Amint megtelik Európa (megtelt, jelentem!) ilyen vagy olyan kötelező, vagy önkéntes (csak egy megfelelő libsi kormány kell hozzá) kvótákkal szépen jöhetnek az illegális bevándorlók. Ide lesznek szépen telepítve. És akkor nálunk is lesznek terrorcselekmények, teherautóval tömegbe hajtás, robbantgatások, torokelvágások. KÖSZI, Nick Thorpe, nem kérjük!
Azért nem állnak sorban a kapuknál, mert azokat lezártuk! Hm? Spanyolországba beengedik őket, tízezrével érkeznek, nyitva vannak a kapuk. Osztrákok bezárták a kaput, olaszok bezárták a kaput. Mi meg elsőként bezártuk a kaput.

 

Nick Thorpe:
Szeretnék maradni, ez az ország az otthonom, megtanultam magyarul, a család teljesen kétnyelvű. És abban is bízom, ha kritikusan számolok be az éppen hatalmon lévő kormány tevékenységéről, akkor azzal valami hasznosat tehetek. Sokáig nagyon boldog voltam itt mint újságíró. De nagyon nehéz olyan országban élni, ahol növekvőben van az idegengyűlölet. Az emberek hagyományosan menekülnek a háborús zónákból. Gondolkodom a távozásról, de valószínűleg nem fogok erre kényszerülni.

 

Mindenszo.hu válasza:
Nem az idegengyűlölet van növekvőben, kedves Nick Thorpe, hanem a hazaszeretet és a biztonságvágyunk! Nagy különbség!
Ha idegengyűlölet lenne Magyarországon nem lenne tele a főváros turistákkal, nem lenne évente itt 10 millió idegen. Ha itt marad, sem történik Önnel semmi, ha elmegy, akkor sem. Maximum egy kevésbé biztonságos migránsokkal teli országba érkezik. Az legyen a maga baja.

 

mindenszo.hu

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.