Támogatás
szerda, február 12, 2025
Támogatás
Támogatás

A baloldal szétlopta a 4-es metrót, de most ráfázhat

0 megjegyzések 2 megtekintés

A hivatalos személy által elkövetett vesztegetés gyanújával indult Alstom-ügyben eddig öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség, nincs köztük közszereplő: az egyik gyanúsítottal szemben kiadott nemzetközi elfogatóparancs még hatályos.

A 4-es metró szerződései kapcsán, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapításai alapján elrendelt vizsgálat még a felderítési szakasznál, ismeretlen tettes ellen folyik.

Februárig három személyt hallgattak ki gyanúsítottként, a mostani közlésből az derül ki, hogy azóta további két embert gyanúsítottak meg a nyomozásban – írta a Magyar Hírlap, hozzáfűzve, hogy a főügyészség további információkat nem közölt.

Minden idők legkorruptabb beruházása

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése egyértelműen bizonyítja a baloldali kormányok és a 2010 előtti budapesti városvezetők felelősségét a 4-es metróberuházás korrupciós botrányában.

A 104 oldalas jelentés fedőlapján érintett személyként a fővárosi önkormányzatot, az Alstomot és Medgyessy Pétert nevezik meg a dokumentum készítői. A volt szocialista kormányfőnél annyit írnak, hogy a hozzá köthető cég 2002 óta tanácsadói szerződésben állt az Alstommal, majd 2005-ben sikerdíjas lobbiszerződést kötöttek a metrókocsik szállítására.

Ebből 600 ezer eurót kapott a cég 2007–2008-ban, miután furcsa körülmények között (több cég kizárása, majd egy utolsó egyeztetési körben, határidő után módosított ajánlattal) a legrosszabb, első ajánlatot adó Alstom nyert. Medgyessy cáfolta, hogy cége szabálytalanságokat követett volna el.

Medgyessyről a Magyar Idők korábban megírta, hogy két részletben összesen több mint 597 ezer euró – jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint – áramlott a volt MSZP-s miniszterelnök családi cégéhez 2007-ben és 2008-ban.

A 104 oldalas, angol nyelvű OLAF-jelentés már elérhető a kormany.hu oldalon.

(forrás:888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.