Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

A ballib Ceglédi Zoltán brutálisan nekiesett Maki Zajnak: kik azok a kampány szereplői közül, akik lopni akartak?

0 megjegyzések 6 megtekintés
A politológus már konkrét neveket akar hallani.

Ceglédi Zoltán Facebook-oldalán reagált Márki-Zay Péter legutóbbi posztjára, amelyben a politikus többek között azt írta: „leginkább az a hazugság háborít fel, hogy bármilyen kampánypénz nálam köthet ki, miközben

a most engem támadókat a kampányban is éppen az bosszantotta, hogy nem hagytam őket lopni.” 

„Kikre gondol Márki-Zay?”

Ceglédi a meglepő kijelentésre reagálva a következő kérdéseket tette fel: „Szóval én ebben a kampányban semmilyen módon nem vettem részt, ezért pláne őszinte érdeklődéssel kérdem: Kikre gondol Márki-Zay? Kik azok a kampány szereplői közül, akik lopni akartak? Hogy hívják őket?”

A publicista szerint ez már nem az első eset, hogy az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje nevek említése nélkül vádaskodik.

Mint Ceglédi fogalmaz, Márki-Zay „nem mondta meg anno, hogy kik az árulók, akik összejátszanak a Fidesszel. Sem a meleg kormánytagokat. Most meg azt sem, hogy kik akartak lopni a kampányban. Szóval csak kéne már mondani neveket, legalább azokét, akik lopni akartak a kampány során. Mert ez így egyszerre nevetséges és szánalmas” – írja.

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.