Támogatás
péntek, június 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Bayer vs. Présember – Egy helyre nem ment el Pressman Debrecenben

0 megjegyzések 48 megtekintés

David Pressman debreceni látogatását dolgozta fel legújabb vlogjában Bayer Zsolt. A publicista elmondta, hogy az amerikai nagykövet sok mindenkivel találkozott a városban, köztük a az Alternatív Közösségek Hálózatával, ez a helyi sorosista gittegylet”

– fogalmazott. És még sok egyéb szervezettel találkozott, valamint megtekintette a Lombkorona sétányt is, amely, „mint tudjuk, a rettenetes magyarországi korrupció egyik szimbóluma”.

A publicista felidézte, hogy 1944 második felében az Egyesült Államok légiereje négyszer bombázta Debrecent.

Olyan rendkívül fontos, katonailag nagyon fontos létesítményeket bombáztak le, mint a Debreceni Köztemető, a Debreceni Egyetem, a Debreceni Nagytemplom, illetve a debreceni vasútállomás”

– mondta. Ezekben a bombatámadásokban több mint háromezer ártatlan debreceni civil vesztette életét, és Debrecen város az ő emlékükre épített, emelt egy emlékművet. „Nos, Pressman nagykövet egy helyre nem ment el. Ehhez az emlékműhöz, hogy az ártatlan debreceni áldozatok emlékére legalább egy szál virágot letegyen. Azt hiszem, ez is jellemző rá” – fogalmazott Bayer.

 

 

 

(Mandi)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.