Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

A harangkötelet még rángatja, most épp az Indexen, noha az útilaput a sajátjai már rég a talpára kötötték Pistának

0 megjegyzések 36 megtekintés

 

A harangkötelet még rángatja, most épp az Indexen, noha az útilaput a sajátjai már rég a talpára kötötték Pistának.

Azt mondja magáról a jövőjét illetően:
,,Politikai szemtanú maradok és lesz mit mondanom.”
Tárgyalásokon a tanú irányába elhangzó első bírói kérdés valahogy így hangzik:
Áll-e rokoni kapcsolatban a vádlottal, illetve tud és képes-e az adott üggyel összefüggésben elfogulatlanul nyilatkozni?

Ez utóbbi feltétel tekintetében Pistánk elvérezne a taláros testület előtt, hiszen nála elfogultabb ,,politikai szemtanút” keveset lehetne találni széles-e hazában.

Ebből következően összehordhat hetet-havat az élete értelmét jelentő, Fideszt elítéltetni szándékozó tanúkénti megszólalásaiban, a bíróság napnál is világosabb részrehajlása, feltételezhető önérdekeltsége okán nem fogja független tanúként elfogadni amit összehord.
Ez azt jelenti, hogy Ujhelyi ,,lesz mit mondanom” szerű sejtetéses fenyegetése jogi értelemben irreleváns, érdektelen és figyelmen kívül hagyható.
Mondani ugyan mondhatja, de jelentősége annyi, mint politikai pályafutásának, azaz jóformán semmi.
De ne legyek igazságtalan. Jelet hagyni mégiscsak fog, intő példa lesz a történelem tőmondatos lábjegyzetében, valahogy így:
Akire nem vagyunk büszkék.

Bognár Zsolt /Parabolha/

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.