Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Meg sem lepődünk az áruló Strumpf Andrison – MSZP-közeli médiumhoz került Tóta W. Árpád és Stumpf András

0 megjegyzések 53 megtekintés

A Média1 értesülései szerint nem az immár Gattyán György nevéhez köthető Frisshíreken lesznek láthatók a Szabadsajtó Klub című műsor új évadának epizódjai.

Mint írták, a műsor Facebook-oldalán vették észre, hogy megjelent egy fotó, amihez kísérőszövegként azt írták, „erre szokták azt írni a marketingesek, hogy 

»valami készül«”.

A fotón pedig Gulyás Balázs, a közéleti műsor műsorvezetője látható egy új stúdióhelyszínen.

 

 

Több érdemi részlet ugyan egyelőre még nem jelent meg, de a Media1 megtudta, hogy a Szabadsajtó Klub november 17-én új évaddal jelentkezik, az MSZP-közeli  HírKlikk.hu portálhoz tartozó KlikkTV YouTube felületén.

A lap azt is megjegyezte, hogy ezen a csatornán mostanában több más új műsor is indult. Például idén augusztus végén Lampé Ágnes műsora, a Puccs.

A Média1 úgy tudja, hogy

az új évad alapcsapata Gulyás Balázs műsorvezetőn kívül Stumpf Andrásból, Tóta W. Árpádból és Tompos Ádámból áll majd.

Emellett nem hivatalos forrásból úgy értesültek,

lesz még egy meglepetésszereplő is.

Mint ismert, a Szabadsajtó Klub első két évada a Jobbikhoz közeli N1Tv-n volt látható, majd 2022 őszén az eleinte Márki-Zay Péterhez közeli Frisshirek.hu-ra költözött, és ott ment végig a harmadik széria.

 

(Mandi)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.