Támogatás
péntek, június 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Még mindig nem válaszolt Szijjártó Péter levelére a svéd külügyminiszter

0 megjegyzések 35 megtekintés

Szijjártó Péter szeptember közepén írt levelet Tobias Billström svéd külügyminiszternek, miután kiderült a svéd oktatófilm ügye, amiben az hangzik el, hogy Magyarországon 2010 óta hanyatlik a demokrácia – emlékeztetett az ATV.

A külgazdasági és külügyminiszter a politikai botrányt okozó kisvideó kapcsán azt írta svéd külügyminiszter kollégájának: „Ezen alkalmakat arra használtam fel, hogy elmagyarázzam Önöknek a svéd politikusok által felhozott súlyos, elfogult, tisztességtelen és igazságtalan vádak sorozatának felettébb negatív fogadtatását.

Ezek a vádak megkérdőjelezték politikai rendszerünk demokratikus jellegét,

valamint a magyar emberek ahhoz való érettségét, hogy saját országuk jövőjéről döntsenek”.

 

 

Még mindig nem érkezett válasz

„Nem válaszolt a levelére a svéd külügyminiszter” – árulta el mondta el Szijjártó Péter az ATV kérdésére.

Én ezen azért nem vagyok meglepődve, mert jól látszik a svédek hozzáállása,

hogy nem is akarnak reagálni, ami szerintem baj” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „ez is egyfajta tiszteletlenség, ami nem segíti a folyamatot”.

 

 

(Mandi)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.