Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

DÖNTÖTTEK! – A magyar települések elutasítják a Soros-tervet

0 megjegyzések 13 megtekintés

 

Csütörtökön cikkünk megjelenéséig a debreceni, a kaposvári, a szolnoki és a szekszárdi önkormányzat is határozatban utasította el a Soros-tervet. Debrecenben és Kaposváron a baloldali ellenzék nem szavazott, míg Szekszárdon négyen a Soros-terv elutasítása ellen voksoltak – írja az MTI.

Papp László előterjesztésében azt írta, hogy Debrecen az egyik legnagyobb menekülttábornak korábban helyet adó városként a mindennapokból ismeri az illegális migrációval járó társadalmi kockázatokat. Papp szerint a menekülttábor bezárása

visszaadta a város nyugalmát, segített abban, hogy az egyik legbiztonságosabb megyeszékhelyként a város és a helyi gazdaság fejlesztésére fordítsuk energiánkat.”

A határozat szerint a közgyűlés elutasítja az illegális bevándorlók korlátok nélküli, kötelező, kvóták alapján történő betelepítését, a betelepítés végrehajtására irányuló Soros-tervet és bevándorlásszervező irodák működtetését. Ugyanakkor támogatja, hogy a kormány a helyi közösségi érdekekkel ellentétes, a települések jövőjét veszélyeztető törekvések ellen szükség szerint jogszabályok megalkotásával vagy kezdeményezésével is fellépjen – foglalt állást a debreceni közgyűlés.

Hasonló dokumentumot fogadtak el Kaposváron és Szekszárdon is. A tolnai megyeszékhelyen így fogalmaztak:

a településekre komoly fenyegetést jelentő, tömeges betelepítés miatt felkéri Magyarország kormányát, hogy ha kell, jogszabályokkal lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlást szervező Soros-szervezetek ellen.”

Míg Kaposváron Szita Károly felszólította az ellenzéki képviselőket, mondják ki, hogy valójában illegális bevándorlást akarnak.

(forrás: Pörge Béla, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.