Támogatás
vasárnap, június 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Ettől aztán mindjárt bukik a Zorbán – Akcióban a Momentum: most a Belügyminisztérium előtti járdát fújták le + Mindenszo.hu kommentár

0 megjegyzések 19 megtekintés

A Telex arról ír, hogy a Momentum Mozgalom politikusai hétfőn reggel 7-kor a Belügyminisztérium épülete előtt akcióztak, vagyis lefújták az aszfaltot távozó pedagógusok neveivel. Mint kiderült, Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője azt mondta: 30 olyan pedagógus nevét fújták fel a járdára, akik elhagyták a pályát. A Belügyminisztérium bejáratához ezeket írták: 

„Oktatás sírásói”, „Elüldöztétek a tanárainkat”. 

Az akció után a rendőrök igazoltatták a képviselőket, de atrocitás nem történt, írja a portál.

 

Hangsúlyozzák: Tóth Endre szerint az infláció felfalta a pedagógus béreket, és hiába volt apró korrekció a fizetésekben, a pedagógusok reálbére csökkent. Szerinte „kiábrándító és kétségbeejtő”, hogy nem lesz elég szakos pedagógus az iskolákban.

Kiemelik, hogy a nyári szünetben a demonstrációk szüneteltek, de „azt már korábban lehetett tudni, hogy szeptembertől újra kezdődnek a másfél éve tartó tiltakozások”.  A Telex megjegyzi:

az előző tanév végén a diákok, pedagógusok hangsúlyozták, hogy az ellenállást nem fogják abbahagyni, több hídfoglalást és országjárást ígértek.

A kritikusok szerint a tiltakozásokra azért van szükség, mert „a kormány tönkreteszi az oktatási rendszert azzal, hogy a pedagógusok keveset keresnek, csökken a szabadságuk, közben a munkaterheik nem enyhülnek”. Legközelebb szeptember 15-én lesz tüntetés a Kossuth téren, lengette be a Telex.

 

(Mandi)

 

 

Mindenszo.hu kommentár: 

hahó, rendőrség! Ez rongálás! Hagyjátok? Miért? Hm?

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.