Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Várjuk a libsik tüntetését – Közel tízmilliárdos beruházás érkezik Esztergomba – Szijjártó ezt is elintézte

0 megjegyzések 12 megtekintés

Újabb, 9,3 milliárd forintos beruházást hajt végre a Suzuki Magyarországon, amelynek nyomán a japán cég egyrészt bővíti a gyártókapacitásait, másrészt nagy lépést tesz az esztergomi üzem karbonsemleges átállásáért – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tokióban.

Komoly technológiai fejlesztések

A tárcavezető arról számolt be, hogy újabb fejlesztésről született megállapodás az autóipari vállalattal, amely segíteni fog a magyar gazdasági növekedés jövőbeli megőrzésében, ráadásul környezetkímélő módon, a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett. „A Suzuki ugyanis olyan beruházást hajt végre esztergomi gyártóbázisán, amellyel bővíti a kapacitásait, nagyon komoly technológiai fejlesztéseket hajt végre a digitalizáció és az automatizálás területén. Ezzel párhuzamosan pedig újabb nagy lépést tesznek afelé, hogy a gyár működése karbonsemleges legyen” – hangsúlyozta.

Kiemelte: a 9,3 milliárd forintos beruházás keretében bővítik a lökhárító-, a festő- és a hegesztőüzem kapacitását, csúcstechnológiájú gépeket szereznek be, illetve napelemes erőművet építenek. „Ez jó hír, hiszen a mostani világgazdasági környezetben minden beruházást nagyon meg kell becsülni, és ezt mi is így tesszük” – mondta. Szijjártó Péter közölte, hogy ehhez az állam 1,9 milliárd forint értékű támogatást nyújt, így

hozzájárulva ahhoz, hogy a cég magyarországi munkavállalói létszáma elérje a háromezer főt.

„Itt most egy újabb nagy lépést teszünk abba az irányba, hogy Magyarország az új autóipari korszakban is az európai autóipar egyik fellegvára legyen” – fogalmazott. Majd rámutatott, hogy a Magyarországon hagyományosan piacvezető, tavaly mintegy 12,5 százalékos részesedéssel bíró

Suzuki esztergomi gyártóbázisa a cég harmadik legnagyobb vállalata.

A miniszter végezetül üdvözölte, hogy a most bejelentett fejlesztés tovább erősítheti a japán vállalatok jelenlétét Magyarországon. Leszögezte, hogy a kelet-ázsiai ország cégei alkotják hazánkban a hetedik legnagyobb beruházói közösséget, folyamatos beruházásaik nélkül nem sikerült volna és nem sikerülne növekedési pályán tartani a magyar gazdaságot.

(MTI)

 

(Mandi)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.