Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Micsoda „bátorság” – Az Index szerint Zelenszkij már hatszor nem vette a telefont, pedig Novák Katalin hívta

0 megjegyzések 12 megtekintés

„Sándor Fegyirt már nem sok választja el attól, hogy ő legyen a budapesti nagykövet, ehhez azonban az kell, hogy Novák Katalin köztársasági elnök aláírja a befogadó nyilatkozatát” – mutat rá pénteki cikkében az Index.

Ezért nem állhat érdekében Zelenszkijnek felvenni a telefont

A lap forrásai szerint a befogadó nyilatkozat szokásosnál hosszabbra nyúlt ügymenete többek között annak is köszönhető, hogy Volodimir Zelenszkij hónapok óta nem talál időpontot arra, hogy a Novák Katalinnal telefonon egyeztessen, pedig mint az Index emlékeztet:

Novák Katalin köztársasági elnök már a beiktatásakor kijelentette, hogy elítéli az orosz agressziót.

Továbbá tavaly év végén személyesen is egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Kijevben, és az ukrán miniszterelnökkel is többször találkozott.

Azonban mint a lap fogalmaz, forrásaik szerint „azért sem állhat Zelenszkij érdekében, hogy létrejöjjön a két államfő közötti telefonbeszélgetés, mert akkor az ukránok nehezebben tudnák azt a benyomást erősíteni a nyugati közvéleményben, hogy a magyarok nem állnak ki Ukrajna mellett”.

 

(Mandi)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.