Támogatás
vasárnap, június 22, 2025
Támogatás
Támogatás

„A baloldal politikusai havi 5-6 millióért akadályozzák, hogy a pedagógusok 800 ezret kereshessenek”

0 megjegyzések 14 megtekintés

A baloldal politikusai havi 5–6 millióért akadályozzák, hogy a pedagógusok 800 ezret kereshessenek

− reagált a Fidesz az Egységes Diákfront Budapest, A Hang és a Momentum közös, ma délután megtartott tüntetésére, amely délután fél 5-kor kezdődött a Kossuth téren. A rendezvény részvevői – mintegy 2–3 ezer ember, kevesebben, mint a korábbi demonstrációkon – a Kossuth téren található Tisza István emlékműtől vonultak az Oktogonra. A tüntetés hivatalosan este 7 órakor ért véget.

 

A Fidesz közleményében kiemelte:

a kormánypártok teljes  mértékben egyetértenek azzal, hogy a pedagógusok bérét emelni kell. A pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelésüket. Ha a baloldal nem áskálódik a saját hazája ellen, Magyarország már megkapta volna a neki járó uniós forrásokat.

A Fidesz hangsúlyozta, hogy most az a baloldal fűti a tüntetéseket, amelynek politikusai havi 5-6 millió forintos fizetésért bevallottan azért dolgoznak Brüsszelben is, hogy a magyar pedagógusok ne kapják meg a béremelést és ne kereshessenek  800 ezer forintot.  − A magyar baloldal brüsszeli képviselői – név szerint: Dobrev Klára, Molnár Csaba, Arató Gergely, Gyöngyösi Márton, Cseh Katalin, Donát Anna, Rónai Sándor, Ujhelyi István – havi 5-6 milliós fizetésükért azzal vannak elfoglalva, hogy a magyar pedagógusok ne kereshessenek 800 ezer forintot − emelték ki közleményükben.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.