Támogatás
csütörtök, június 19, 2025
Támogatás
Támogatás

Gálvölgyi ügy – Győrfi Pál: nincs VIP-beteg, mindig a súlyosabb esetet látják el – Videó

0 megjegyzések 34 megtekintés

Az Index és az ATV közös podcastjének vendége az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője, Győrfi Pál volt. A műsorban szó esett Gálvölgyi János esetéről. Ismert: a 74 éves színészt szerdán súlyos állapotban vitték kórházba saját lányai, miután negyven percig vártak a mentőre, amely azért nem jött gyorsabban, mert a mentőirányító nem ítélte elég súlyosnak a helyzetet. Gálvölgyi pár napig lélegeztetőgépen, élet-halál között lebegett, de végül javult az állapota és túl van az életveszélyen. Az ügyben a belügyminiszter is vizsgálatot rendelt el.

 

 

Győrfi Pál a műsorban értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy 50 percig nem ért ki a mentő a beteghez. Szerinte ha a panaszok között elhangzott az, hogy a betegnek nehéz légzése van, az már egyértelmű életveszélyre utal. Rámutatott, hogy ilyen esetekben van egy úgynevezett kikérdezési protokoll, amit, ha betart a mentésirányító, akkor „most nincs ez az egész ügy”.

A műsorban felmerült a VIP-betegek kérdése, az OMSZ szóvivője ugyanakkor kijelentette, nincs olyan, hogy VIP-mentő.

„Soha nem szabad számítania annak, hogy ki igazgató, ki segédmunkás, ki gazdag ember. Amíg ez így van, én addig vállalom ezt a munkát, amint ebben változás lesz, én köszönöm szépen, ennyi elég is volt” – fogalmazott Győrfi Pál. Hozzátette, mindig a súlyosabb esetet látják el, és ez a mentésirányításban is ezen elvek mentén zajlik.

 

Videó:

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.