in ,

Böjte Csaba: remélem, hogy a rémhírterjesztők is elnyerik jutalmukat

Álmomban sem gondoltam, hogy valaha ilyen vihar fogja érni az alapítványt

„Álmomban sem gondoltam, hogy valaha ilyen vihar fogja érni az alapítványt, a mi közös nagycsaládunkat!” – írta Facebook-bejegyzésében Böjte Csaba a a Dévai Szent Ferenc Alapítvány ügyéről szólva.

 

 

 

Az ügy előzménye, hogy jogerősen, gyermekek  bántalmazásáért 28 év letöltendő börtönbüntetést kapott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány volt nevelője. Ezzel kapcsolatban a szervezet vezetője megjegyezte:

„Az ítélet megvolt, a törvényszék a magányos bűnelkövetőt elítélte, mi végig együttműködtünk a hatósággal, amely se engem, se egyetlen munkatársunkat nem vádolt meg! Tudtommal a szegény gyerekek se vádoltak Szabolcson kívül senki mást! Nekünk sem az ítélkezés, hanem az imádság a dolgunk!”

Böjte Csaba szerint a román ügyészségnek és bíróságnak köszönet jár, mert a munkájukat profin elvégezték, „a beteg részt kivették, mint egy daganatot”, de nem roncsolták az egészséges szöveteket, a gyerekeknek otthont adó intézményt.

Sajnos, a politikával átitatott sajtónak ez nem volt elég

– jegyezte meg Böjte Csaba, aki szerint „ők nincsenek tudatában, hogy mi mindannyian a bűnelkövető kollégánknak nem cinkosai, hanem áldozatai vagyunk!”. A szerzetes reméli, hogy az alaptalan vádaskodók, rémhírterjesztők is elnyerik a jutalmukat.

 

 

(Magyarnemzet.hu)

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

„Elvieg” Lili és „Öööpál” Feri – Szép páros!

Gálvölgyi ügy – Győrfi Pál: nincs VIP-beteg, mindig a súlyosabb esetet látják el – Videó