Ez a felmentő ítélet már ott Szegeden kész volt. De az elmúlt évek harca egy országnak megmutatta, kik ezek az emberek, még ha a képünkbe röhögve is húzhattak haza 40 millás Mercikkel a sok száz millás villáikba, mi pedig csak azt mondhatjuk megannyi károsultnak, vagy gyerekeiknek, akik szüleit el is vitte ez a tragédia, amiben mindenüket elveszítették, hogy sajnáljuk. Mi megtettük, amit tehettünk” – Füssy Angéla posztja a több mint ötszáz alvállalkozó tönkretétele ellenére felmentéssel és nevetséges pénzbüntetéssel záruló Szeviép-ítéletről. Álljon itt a Facebook-poszt.
Kedves Barátaim, Ismerőseim, olvasóim, követőim! Mindenki, aki tegnap biztató szavakkal nyugtatott, erősített!
Köszönöm Nektek!
Nem olyan fából faragtak és nem is arra neveltek, hogy egy kudarc után, még ha akkora is a pofon, hogy fal adja a másikat, sírva hazafussak.
A tegnapi Szeviép-ítéletnek nyilván lesz következménye, megint én leszek -rá perelve, hogy rágalmaztam e drága becsületes embereket 10 éven át. Aztán el is bukok párat – amit a fejemhez lehet vagdalni, hogy mennyi vesztes per van miattam… De amikor az ember ilyen csatákba áll, ezt is vállalja. Nem csak a győzelemben való részesség örömét. Csak néha annyira nehéz. És mostanában sokat ütöttek.
Én is hibás vagyok abban, hogy nem tudok külső szemlélő lenni bizonyos esetekben, nekem nem elég, hogy megírom aztán lesz ami lesz. Mindig valahogy személyes harcommá válnak a fontos ügyek, mintha múlna rajtam bármi… Ezt úgy is vehetjük, hogy túlterjeszkedek az újságírói feladatkörömön.
Ilyen vagyok. Nem tudok félig csinálni semmit. Túlságosan idealista. Talán naiv is. De csak addig tudom ezt csinálni, amíg reggel, ha belenézek a tükörbe, nyugodtan mondom a saját magam szemébe: az igazért harcolsz, azért teszed, amit teszel, amit igaznak hiszel. Az én igazságom és az, amit az igazságot szolgáltatni felkentek igazságnak kiáltanak ki, gyakran nem egyezik. Ezt nehéz megemészteni, főleg ha nem látom be, hogy én tévedtem volna. Mindent összevetve viszont, ha mi feladjuk, azok, akik egy másfajta értékrendszerben gondolkodunk igazságról, akkor csak ők maradnak. És még könnyebb dolguk lesz.
A Szeviép-ügyben sok éves tényfeltáró munkám, amit jelentős mennyiségben a nyomozók helyett végeztem el, csak akadály volt, de az volt.
Ez a felmentő ítélet már ott Szegeden kész volt.
De az elmúlt évek harca egy országnak megmutatta, kik ezek az emberek, még ha a képünkbe röhögve is húzhattak haza 40 millás Mercikkel a sok száz millás villáikba, mi pedig csak azt mondhatjuk megannyi károsultnak, vagy gyerekeiknek, akik szüleit el is vitte ez a tragédia, amiben mindenüket elveszítették, hogy sajnáljuk. Mi megtettük, amit tehettünk.
Hajnal óta Goethe sorai járnak a fejemben:
“Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Mint hogyha újjászülten élnél.
Mit akar? – kérdd meg minden naptól.
És minden nap felel majd akkor:
Tetteidnek tudjál örülni,
Más tetteit tudd megbecsülni;
Főként ne gyűlölj egy embert se,
S a többit hagyd az Úristenre!”
Megrázzuk magunkat és megyünk tovább, amíg lehet, és amíg a hitem szerint végezhetem a munkám.
Még egyszer köszönet Mindenkinek!
Küzdj velünk a liberális cenzúra ellen!
