Azon kesereg Bősz Anett főpolgármester-helyettes, hogy főnökét leszámítva senki sem köszöntötte nyilvánosan hetvenedik születésnapján Demszky Gábort, Budapest volt frontemberét, aki húsz éven át vezette a várost. Még az Alstom sem küldött egy megveszekedett üdvözlőkártyát. Az ellenzéki asszonyka szerint a köszöntés természetes, a nem köszöntés azonban dráma. (Szerintem helyzete válogatja. A Fidesz például túltette magát azon, hogy az ellenzék „elfelejtett” gratulálni neki április 3-án este.)
Az ünnepelttel egyébként a minap maga Drágabolgárúr beszélgetett a megszüntetett Klubrádióban. Érdekeseket mondott a kiérdemesült metróvájár. Az ellenzéknek például azt javasolta, nem kellene betartania a szabadságát korlátozó törvényeket. „Addig nem lesz új rendszerváltás, amíg nem ülnek fogdában vagy börtönben ellenzékiek. Ameddig nem tartóztatnak le politikai aktivistákat, addig nem lesz változás.” Szerinte az ellenzékiek legnagyobb esélye, ha a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak, ha elmennek a falig. („Elmenni a falig? – kérdez vissza egy bosszús kommentelő. – Könnyű ezt mondani onnan, a gumiszobából.”)
Hogy miért kellene most köszönteni ezt a kétségbeejtő embert? Nem tudom. Munkássága során lenullázta Budapestet, a közmű-privatizációktól a CET-, műjégpálya- és egyéb botrányokon át a különféle PPP-konstrukciós ötletrohamokig mindenhol ott volt, hogy aztán, pályája második felében – előrehaladott „keszonbetegségben” szenvedve – már csak az elfuserált négyesmetró-projektre figyelhessen. Meg arra, hogy ünnepi fellépésein sikerrel elhajoljon a kordon felől érkező tojászáporok elől. A metróhuzat vitte el a hatalomból 2010 őszén.
(Pilhál György, magyarnemzet.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!
