Sorra nyerik a kormánypártok jelöltjei az időközi választásokat szerte az országban, így nem meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc a bukásról delirál. A baj csak az, hogy ez alkalommal sem a sajátjáról.
Most sem végső visszavonulásáról pötyögi kibogozhatatlan szövegtörmelékeit a világhálóra, hanem újfent Orbán Viktoron köszörüli nyelvét. Csak találgatni lehet, hogy a nagy meleg, netán a legális vagy illegális tudatmódosító szerek vagy egyszerűen a korral járó szellemi leépülés okozza nála, de már megint kormányváltó hangulatot érez.
Politikai éleslátását eddig sem zavarta a valóság, ám amit mostanában művel, az aljasabb, cinikusabb és gonoszabb minden eddigi vészmadárkodásánál.
Ő már 2010-ben azzal vigasztalta a súlyos vereség után magát és az általa vezetett politikai alvilágot, hogy őket le lehetett győzni, de az Európai Uniót nem, majd Brüsszelből adnak a Fidesznek olyat, hogy elmegy a kedvük az autóvezetéstől is, nemhogy a kormányzástól.
A negyedik kétharmadot érő felhatalmazás után kénytelen volt emelni a tétet a ripacs, ezért most abban bízik, hogy a háborús infláció és az energiaválság, ötvözve az unió pénzügyi forrásokat visszatartó kalandorpolitikájával, olyan mértékű gazdasági bajt hoz hazánkra, amit nem lehet megúszni súlyos társadalmi elégedetlenség, kormánybuktató zavargások nélkül.
Zsákutca. Ezt a közhelyszerű képet bírta kipréselni magából az ellenzék vezéralakjának beszűkült elméje. Szerinte hátramenetbe kellene kapcsolnia a kormánynak, mert másképpen nem lehet kivezetni az ország autóját a zsákutcából, aminek a végén fal van.
Ha megpróbálunk némi értelmet kölcsönözni a kusza mondatatoknak, akkor ugyanazt a légből kapott ostoba kötekedést halljuk a DK háza tájáról, mint a megelőző hetekben.
Orbán Viktor okozta egy személyben a magas inflációt, nem a háború, az árstop intézménye viszont nem old meg semmit, a rezsicsökkentés is ostobaság, mert mekkorát nőnek majd az árak, ha eltörlik, egyébként is több pénzt kellene adni a nyugdíjasoknak, a tanároknak, a rászorulóknak, mindenkinek, kivéve a fideszeseknek, mert ők lopnak, és ömlenének az uniós források, ha más lenne a miniszterelnök, ráadásul szándékosan gyengíti a kormány a forintot, hogy ne érezzük jól magunkat a tengerparton.
Ez ma a baloldali politika. És nagyon szomorú, de még mindig vannak követői. Egyre fogyatkozó létszámban, egyre rosszabb hangulatban, de még mindig vannak olyan honfitársaink, akik bedőlnek ezeknek a szövegeknek, akik várnak ezektől a pusztításban érdekelt közérzetrombolóktól valamit.
Pedig nagyon úgy tűnik, nem kormány-, hanem ellenzékváltó hangulat van az országban. Miközben látszólag egyre sikeresebbnek tűnik a DK mindent maga alá gyűrő kisgömböctaktikája a baloldalon, egyre egyértelműbb a felismerés a nem kormánypárti szavazók körében is, hogy Gyurcsánnyal és a neki behódolt politikusi garnitúrával nem megy.
Az sem elképzelhetetlen, hogy érzi ezt a lotyaszájú böszme is, ezért fenyegetőzik. Kiknek szólt vajon az alábbi dermesztő közlekedési vízió: „Tisztességes ellenzéki politikus, párt soha nem ült be Orbán autójába. Nem javaslom, hogy közülük bárki most kéredzkedjen be!” Mit tudhat a szemkilövető a sajátjairól, no persze azon túl, hogy a kommunista holló igenis kivájja a kommunista holló szemét is, ha a szükség úgy hozza?
Nem jobb a helyzet a ma már csak nyomokban fellelhető moslékkoalíció egyéb tagszervezeteinél sem. Jakab Pétert, a nemzet hős traktorosává emelkedett „parizeust” az a Gyöngyösi Márton váltotta a megújulás jegyében a Jobbik élén, aki magas nyomású mosóval sem tudná lecsutakolni magáról az antiszemitizmus mocskát.
Vele aztán mit sem változott azon balliberális szavazók álláspontja, akik épp azért utasították el az összefogásnak hazudott színjátékot, mert az a DK és a Jobbik egymásra találásával kezdődött. A kimutathatatlan támogatottságú Párbeszédben pedig a tisztújítás jelentős minőségi ugrást is hozott. Képzeljük csak el, micsoda innováció, tobzódó politikai ötletelés szabadult el annak hatására, hogy a Karácsony Gergely–Szabó Tímea duót Tordai Bence és Szabó Rebeka váltotta. A szocialistákról pedig volt elnökük, Mesterházy Attila is azt állítja, hogy politikai értelemben a párt a haláltusáját vívja. És akkor még nem is beszéltünk a Momentumként megismert formáció tisztújításáról. Mindenesetre Fekete-Győr Andrásra még emlékezhetnek páran.
Az ő politikai pályafutása szép lassan kezd megfelelni pártja nevének, egy aprócska jelzőt még hozzábiggyeszthetünk. Nem egyszerű tehát ma ellenzékinek lenni Magyarországon.
Legyen ez az ő bajuk, mondhatnák, kérve az ilyenkor szokásos kávét. Csakhogy a vázolt végstádiumú agónia nem akadályozza meg a szedett-vedett csapatot abban, hogy utolsó erejükkel mindent meg ne tegyenek nap mint nap annak érdekében, hogy az önjelölt vezérük által vizionált fal felépüljön végre a kormánypolitika útjában.
Szállítják uniós elvbarátaiknak a hazugságokon, csúsztatásokon, félinformációkon alapuló muníciót, lelkesen rombolják a kormány, ezzel együtt hárommillió honfitársuk hírét, renoméját ott, ahol csak tudják, dörzsölik a tenyerüket, ha újabb vizsgálatokat indítanak ellenünk, ha újabb, valóságtól elrugaszkodott torz jelentések készülnek, és alig várják, hogy összeomoljon a jogos uniós forrásaitól elzárt nemzetgazdaság.
Azzal mentegetik magukat bugyután, hogy nem az országot, csak a kormányt akarják lejáratni, de a negatív hatások nem válogatnak. Azoknak mindenki áldozatává válik, teljesen függetlenül attól, kormánypárti-e vagy sem. Talán ezt látják be egyre többen idehaza, talán ezért fordult el negyede azoknak is ettől az ellenzéktől, akik még áprilisban rájuk adták a voksukat. De ezeknek semmi nem drága és semmiből nem tanulnak.
Ezért is vicces, amikor Gyurcsány azt veti Orbán Viktor szemére, hogy semmit nem tanult elődjei tévedéséből. Tessék? Nem épp fordítva van? A jelenlegi miniszterelnök nagyon is megtanulta ellenzékben, hogyan nem szabad kormányozni. Ezért is veszít mindig ellene a balliberális oldal.
Abban pedig, hogyan kell kormányozni, szerencsére soha nem Gyurcsányékat használta viszonyítási pontnak. Ezért is nyer ellenük rendre nagy arányban. Úgyhogy jó lenne, ha visszatérnének a konstruktivitásnak minimum ahhoz a változatához, amelynek alapgondolata, hogy legalább ne árts, ha már használni nem tudsz. De hiú ábránd, naiv vágyakozás ez egy olyan konglomerátum esetében, amelynek vezetője most azzal háza: „Nem szabad megmenteni Orbánt!”
Nem mintha a kormányfő az ellenzéke segítségére szorulna, de akkor is mély fájdalommal vegyes szánalmat vált ki a józan emberekből a kicsinyességnek, a pitiánerségnek, a sértett irigységnek és az ezekből fakadó gyűlöletnek ez a foka.
Az ilyen ember, akit csak löttyös indulatai vezérelnek a politikában, akkor is teljességgel alkalmatlan lenne egy ország vezetésére, ha véletlenül földönkívüliek szállnának le a szemlőhegyi villája kertjében, és kezébe nyomnák a felhőtlen boldogság receptjét. Képes lenne azt is megsemmisíteni, nehogy a fideszesek kezébe kerüljön.
Készülünk! Ezzel zárta minapi bejegyzését Gyurcsány Ferenc, és ez intő jel kell, hogy legyen számunkra is. Most nagyon oda kell figyelnünk a valós információkra, józanul kell azokról gondolkodnunk és sokat beszélgetni egymással, hogy minél kevesebben legyenek olyanok, akik beveszik a zsákutcás dumát csak azért, mert most egy kicsit göröngyösebb szakasz következik. Úgyhogy figyelj, Feri, készülünk mi is!
(Gajdics Ottó, magyarnemzet.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
