Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Hatalmas botrány – Halálos fenyegetést kaptak a magyarok

0 megjegyzések 2 megtekintés

Mihai Tudose román miniszterelnök csütörtökön az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról.

A miniszterelnök ezzel a Realitatea hírtelevíziónak szerda este adott nyilatkozatát pontosította. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát.

„A Székelyföld autonómiájáról szóló viták törvénytelenek, és nem kell ezeket komolyan venni. Ezek csupán a Románia egységének a destabilizálására tett kísérletek a centenárium (Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriuma) évében” – pontosította Mihai Tudose miniszterelnök.

A miniszterelnök a Realitatea hírtelevíziónak adott szerda esti telefoninterjúban többek között kijelentette: „Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”. A kijelentést sérelmező Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke kijelentette: Mihai Tudose jelezheti, hogy nem ért egyet egy nyilatkozattal vagy egy politikai projekttel, „de nem küldheti akasztófára azokat, akik nem értenek egyet vele”.

Az erdélyi magyar sajtó a miniszterelnök nyilatkozatának egy pontatlan átiratára hivatkozva úgy idézte a miniszterelnök kijelentését, hogy „ha a székely zászlót felvonják az ottani intézményekre, akkor ők is ott fognak lógni a zászló mellett”.

(forrás:magyarforum.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.