Napok vannak már csak hátra a parlamenti választásig, a felmérések egyértelmű, sőt, olykor fölényes Fidesz-győzelmet progonosztizálnak. Ennek Márki-Zay Péter látványosan nem örül, pedig inkább a kormánypártokra jelent veszélyt a magabiztosság érzete. Számos körülmény miatt ráadásul
A helyzet dióhéjban a következő: a koronavírus-járvány felforgatta az egész világot, s benne Magyarországot, példátlan kihívások elé állítva a társadalmat, az egészségügyet, a gazdaság szereplőit és magát a kormányt. A pandémia nyomán fellépő pénzügyi krízisre adott válaszok, a különböző intézkedések a statisztikák szerint képesek voltak újra növekedési pályára állítani a gazdaságot, a foglalkoztatás is jól alakult ismét, ám az Európai Bizottság mind a mai napig nem adta oda az újraindítás támogatására szánt, példátlan mennyiségű közös alapból ránk eső részt.
Csakhogy a körülményekhez képest akármilyen jól is alakultak közös dolgaink, minden magyar embert megcsapott a válság. A kilábalás igazából még csak folyamatban van, ráadásul olyan kellemetlen mellékhatásokkal megspékelve, mint a globálisan elszabaduló infláció.
Erre tett rá egy lapáttal a közelben kirobbant orosz-ukrán háború, melynek humanitárius és gazdasági következményei egyaránt közvetlenül érintik hazánkat is. És jelen pillanatban megjósolhatatlan, milyen hosszú távú bajokra számíthatunk még a fegyveres konfliktus nyomán. Akármilyen szcenáriót vázolnak a tétova szakértők, különösebben könnyű közeljövőre senki nem számít.
Ilyen előzményekkel érkezünk el a parlamenti szavazáshoz, úgy, hogy a jelenleg kormányzó politikai erő immár tizenkét éve van hatalomban. Nem kevés idő.
Márpedig az ifjúság ismérve a lázadás, ahogy a korábban a Fideszhez húzó, ám esetleg újdonságra vágyó szavazópolgárok is talán könnyebben kaphatók a változás ígéretére, mint akár csak négy évvel ezelőtt.
Mindezt tetéti, hogy ezúttal először egy papíron egységes tömb – leszámítva néhány kispártot – áll szemben az egyéni körzetekben és az országos lista szintjén is a jelenlegi kormánypártokkal, ami pusztán matematikai szempontból egyedülálló lehetőség a kormányváltást akarók számára.
Kétségtelen, e felsorolt tények csupán a „körülmények”, függetlenül a versenyzők kvalitásaitól, üzeneteitől és képességeitől. Ezektől nyilván nem lehet eltekinteni, sőt, a választás végeredményben víziók, arcok és programok viaskodása, ám a különböző befolyásoló tényezők is számíthatnak. És most régóta először minél jobban számítanak is.
Röviden tehát:
- Évek óta egyik válságból a másikba löknek minket rajtunk kívülálló jelenségek és csapások.
- Még a jól kormányzó vezetőket is szokás megunni, erre számos példa hozható a világból.
- Hiába került morálisan sokba nekik, az ellenzéki pártok egybegyúrták magukat, megvalósul az „egy az egy ellen” verseny.
- És ott van még az uniós intézmények és a nemzetközi médiahatalom alig leplezett szándéka Orbán Viktor elmozdítására.
Ez így együtt erős kombó, ha pusztán ezeket nézzük, akármilyen sikeres a tevékenysége, szinte mission impossible az újrázás a kormánynak.
Mindezt csak azért érdemes tisztázni, mert bár a baloldal listavezetője erősen népszerűtlenre beszélte magát, a térfelet a legelutasítottabb magyar politikus, a 2010 előtti rossz emlékű időszakot meghatározó Gyurcsány Ferenc dominálja, számos botrány is kirobbant a balos önkormányzatoknál, ráadásul a háborús helyzetre is a többség számára elfogadhatatlan válaszokat adtak, mégis, a kihívók igenis esélyesek. Kétségtelen: ez az esély alapvetően nem a saját rátermettségükből fakad, hanem annak ellenére áll fenn.
Hiába mutatnak tehát Fidesz-előnyt a közvéleménykutatók,
A „kikutatott” fölény érzete, s persze a kormányzás minősége és az ellenzék alkalmatlansága között mutatkozó látványos különbség nem elég! Az esély megvan, ám azt be is kell váltani – örök lecke a polgári oldal számára a 2002-es választás.
Ráadásul a tét épp a nemzetközi körülmények miatt talán még soha nem volt ekkora a rendszerváltoztatás óta! Április 3-án irány a szavazófülke!
(mandiner.hu, Kacsoh Dániel)
Add tovább!
