in , ,

Választási csalás történt! Bajnai Analytica: egymillió hívás lopott telefonszámokkal

A datadatosok az amerikai Demokrata Párt baloldali ágánál meglévő kapcsolatrendszerüket felhasználva profilozzák a választókat

A datadatosok az amerikai Demokrata Párt baloldali ágánál meglévő kapcsolatrendszerüket felhasználva profilozzák a választókat, ami akár a választásokba való külföldi beavatkozás gyanúját is felvetheti – írja a Magyar Nemzet.

 

 

A választókat elárasztó sms-cunamit követően a DatAdat-csoport nem állt meg, a Bajnai Gordon volt szocialista kormányfő és titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által kiépített hálózat csütörtökön hatalmas telefonos kampányba kezdett, amellyel hozzávetőlegesen egymillió választót értek el – írja a Magyar Nemzet. A telefonos kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a DatAdat osztrák leánycége rendelte meg, és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította. A lap úgy tudja, a telefonhívásokat is hasonló szisztéma alapján indították.

Nem válogattak a célszemélyek között

Az is kiderült, hogy az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból – ezen belül is főként a Messenger alkalmazásból – letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll. Ez magyarázatot ad arra is, hogy a szervezők gyakorlatilag politikai hovatartozás nélkül küldték szét a szóban forgó sms-eket és indították a hívásokat. Ezért történhetett meg, hogy jobboldali szimpatizánsok tömege, kormánytag, illetve számos konzervatív közéleti szereplő is kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet és fogadott ismeretlen számról ékező telefonhívást. Szakértők szerint nem válogattak a célszemélyek között, a mennyiség, a minél nagyobb számú választópolgár elérése volt az elsődleges szempont.

A DatAdat által végrehajtott precíziós akciók már régen elkezdődtek.

Ezek lényege, hogy személyre szabott üzenetekkel olyanokat tartsanak otthon a választások napján, akik bizonyosan a kormányoldalt erősítenék, illetve azokat a szavazókat mozdítsák meg, akik a baloldalra húzhatják az ikszet. Bajnaiék tehát a közösségi médiumokon keresztül a mesterséges intelligencia és a chatbotok, vagyis beszélgető robotok segítségével főként a bizonytalanokat veszik célba. A chatbotok a felhasználók számára érzékelhetetlen módon végzik az adatgyűjtést, és egyebek mellett például egy kvíznek vagy más játékos feladványnak álcázzák azt.

A DatAdathoz hasonló vállalatok a kvízkérdésekre adott válaszokból – és más interakciókból – képesek feltérképezni a Facebook-felhasználók politikai preferenciáit. Azt is megállapítják – ahogyan Ficsor Adám fogalmazott az Index cikkében hivatkozott ominózus felvételen –, kik azok a szavazók, „akik hajlandóak egy lépéssel közelebb lépni a kampányodhoz”. Márki-Zay Facebook-oldalán is több hasonló anyag jelent meg, s ha a felhasználó kitöltötte ezek valamelyikét, azzal feliratkozott a baloldali jelölt levelezési listájára, és a Messenger alkalmazásban kapta az üzeneteket.

A céghálózat finanszírozása átláthatatlan

Az elmúlt időszakban a DatAdatról kiderült, hogy tucatnyi országban – köztük Bulgáriában, Észak-Macedóniában és Németországban is – befolyásolták a politikai folyamatokat. Az adathalász cégcsoport dönthette el az ellenzéki előválasztást Márki-Zay Péter javára. A baloldal kormányfőjelöltjének ebédjét is a DatAdat fizette egy vecsési kampányrendezvényen, ami tiltott kampányfinanszírozásra utal. A cégcsoport külföldi szakemberei Ausztriából dolgoznak a baloldal kampányán. A datadatos kör az amerikai Demokrata Párt baloldali, progresszív ágánál meglévő kapcsolatrendszerét felhasználva profilozza a választókat, ami akár az április 3-i országgyűlési választásokba való külföldi beavatkozás gyanúját is felvetheti. A DatAdat a magyarok személyes adatait külföldre viszi. A céghálózat finanszírozása átláthatatlan, de offshore-hátterű cégekkel is kapcsolatba hozható.

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

      Nem Mark Ruffalora (HULK) kell hallgatni, hanem Tátrai Tiborra – Tátrai Tibor: Mindenki szavazzon, hogy megvédjük hazánkat a háborútól – Videó

      Kacsoh Dániel: nem kutatást, választást kell nyerni: irány a szavazófülke!