Támogatás
csütörtök, május 8, 2025
Támogatás
Támogatás

Gyurcsányék aggasztó módon veszélyeztetik a magyar emberek biztonságát

0 megjegyzések 18 megtekintés

 

Ha Gyurcsányékon múlna, akkor belesodornák az országot egy fegyveres konfliktusba – mondta el ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban. A Századvég jogi szakértője szerint a háborús retorika alantas politikai célokra történő felhasználása a részvét és a tisztesség teljes hiányáról is tanúskodik – fejtette ki. Ifj. Lomnici hangsúlyozta, hogy ezek a lépések Gyurcsányék részéről kormányon és ellenzékben is aggasztó módon veszélyeztetik a magyar emberek biztonságát. Leszögezte: ezek után a hazánkat teljesen védtelenné, honvédelmi szempontból teljesen kitetté tévő baloldal helyesebben tenné, ha nagyobb önmérsékletet mutatna hadászati kérdésekben.

 

Az orosz-ukrán konfliktus csütörtöki eszkalálódása tükrében hogyan értékelhető Márki-Zay Péter és a baloldal katona-, valamint fegyverküldési szándéka Ukrajnába?

Ahogy azt Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes hangsúlyozta egy interjúban, az első Orbán-kormány ciklusának végén, 2002-ben a Magyar Honvédség 45 ezer főből állt; a magyar társadalmat, gazdaságot romba döntő nyolc év szocialista–szabad demokrata kormányzása után 2010-re 23 950 főben maximálták a létszámot. A laktanyák, szolgálati helyek jó részét pedig bezárták.

 

MINDÖSSZE 17(!) FŐ TARTALÉKOS KATONÁJA MARADT A MAGYAR HONVÉDSÉGNEK. EZEK UTÁN A HAZÁNKAT TELJESEN VÉDTELENNÉ, HONVÉDELMI SZEMPONTBÓL TELJESEN KITETTÉ TÉVŐ BALOLDAL HELYESEBBEN TENNÉ, HA NAGYOBB ÖNMÉRSÉKLETET MUTATNA HADÁSZATI KÉRDÉSEKBEN.

Emellett a háborús retorika alantas politikai célokra történő felhasználása a részvét és a tisztesség teljes hiányáról is tanúskodik.

 

 

Kijelenthetjük-e, hogy a baloldal háborúval kapcsolatban képviselt álláspontja és retorikája bebizonyítja, hogy könnyen háborúba sodorhatnák Magyarországot?

 

A baloldali politikusok megszólalásai alapján napnál világosabb, hogy

HA RAJTUK MÚLNA, MINDENFAJTA LELKIISMERETFURDALÁS NÉLKÜL BELESODORNÁK MAGYARORSZÁGOT EGY FEGYVERES KONFLIKTUSBA. EZ POLITIKAI DILETTANTIZMUSRA ÉS A TÖRTÉNELMI ISMERETEK HIÁNYÁRA UTAL,

hiszen nem tudunk az elmúlt száz évben olyan háborút említeni, amely pozitív következményekkel járt volna hazánkra vagy polgáraira nézve. A második világháborúban a hősi halált halt magyar honvédek száma 120-140 ezer közé tehető, a hadifogságban elhunyt katonákat is beleszámítva több mint 200 ezer. 1941 és 1945 között több mint 400 000 zsidó honfitársainkat hurcolták el. De az iraki és az afganisztáni háború is járt magyar áldozatokkal.

 

Milyen veszélyekkel járhat a baloldal átgondolatlan viselkedése?

A Gyurcsány vezette baloldal titkosszolgálati emberei az ügyészség korábbi vádirata szerint beengedték az orosz titkosszolgálatokat a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) épületébe, ezzel súlyos, helyrehozhatatlan károkat okozva Magyarországnak. Ez meggyőződésem szerint

HAZÁNK RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁNI EGYIK LEGSÚLYOSABB HAZAÁRULÁSA VOLT AZ ISKOLAPÉLDÁJA ANNAK, HOGYAN LEHET EGY ORSZÁGOT KÜLSŐ HATALOMNAK KISZOLGÁLTATNI. 

 

 

Ugyanezek a baloldali szereplők most az olcsó energiaárakat eredményező – Európa számos tagállamát érintő – oroszokkal történő gazdasági viszonyrendszert támadják.

EZEK A LÉPÉSEK GYURCSÁNYÉK RÉSZÉRŐL – LEGYENEK AKÁR KORMÁNYON, AKÁR ELLENZÉKBEN – AGGASZTÓ MÓDON VESZÉLYEZTETIK A MAGYAR EMBEREK BIZTONSÁGÁT. 

 

(FÓNYI-TISÓCZKI FLÓRA, origo.hu)

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.