Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Teljes agyhalál – Az orbanofóbiás disznószemű Vásárhelyi Mária a 13. havi nyugdíj visszautalására buzdít

0 megjegyzések 60 megtekintés

 

Olvassunk Vásárhelyi Máriát, már akinek még nem ment fel ma eléggé a vérnyomása, annak jó lesz:

 

 

Vásárhelyi Mária a Facebook-oldalán a 13. havi nyugdíj továbbutalására buzdít. Érdekes, hogy nem is olyan rég még a nyugdíj mértékén siránkozott. Mostani posztjában kifejtette, hogy

példát véve azonban a fiatalokról úgy döntöttem, hogy 13. nyugdíjam egy részét átutalom
az Oltalom Karitatív Egyesület és az Igaz Gyöngy Alapítvány számlájára”. A posztjában később azt javasolta a „nyugdíjas társainak”, hogy ajándékozzák tovább a 13. havi nyugdíjuk „egy, akármilyen kis részét”.

 


 

 

Tehát a disznószeműnek eddig az volt a baja, hogy kevés a nyugdíj, most meg az, hogy kapott. És ő visszautalja. Ez a liberális szervilizmus, és orbanofóbia csúcsa. Amennyiben egy liberális, komcsi kormány kormányozna Magyarországon, úgy a disznószemű nagyon boldog lenne, és azt mondaná: VÉGRE!

Orbántól persze a disznószemű nem fogad el semmit.

Szánalmas. A szánalmasnál is szánalmasabb.

 

 

 

mindenszo.hu

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.