Mi a hasonlóság és persze az alapvető különbség a harminc évvel ezelőtt történt magyarországi taxisblokád és napjainkban, a Kazahsztánban emelt barikádok között? Csupán a látszat, annak az illúziója, hogy a növekvő energiaárak tiltakozást válthatnak ki a társadalomból. Magyarországon a benzinár miatt emeltek torlaszokat taxikból, míg Kazasztánban a cseppfolyós gáz árának liberalizációja miatt alakult ki demonstráció. Miközben a felfordulás igazi, tényszerű oka politikai sandaság volt nálunk és kazah földön egyaránt.
Egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy hazánkban a rendszerváltás első demokratikus parlamenti választásán győztes MDF-kormány megdöntése volt a cél, egy törvénytelen, sőt alkotmányellenes megmozdulás forgatókönyve szerint. A külföld támogatását és jóindulatát bíró SZDSZ – mint a választás legnagyobb vesztese – megpróbált kierőszakolni egy megismételt szavazást az úgynevezett népharag segítségével. Nem sikerült. A tapasztalatlan és ezért túlzottan is engedékeny magyar kormánynak erőszak alkalmazása nélkül sikerült elkerülni a dolog eszkalációját, és így kitölthette a négyéves ciklusát. Majd 1994-ben győzött az ellen, mert meggyőzték a választókat, hogy a volt állampárti MSZP–SZDSZ-kormányt engedjék újra hatalomhoz jutni, annak minden hosszú távú következményével.
Furcsának tűnhet a »cirkusz« kifejezés a világpolitika egykor úriemberek által gyakorolt világában. Mégsem minősíthető másnak ez az ízléstelenül elnagyolt és csak az erőszakban bízó taktika, ahogy népek, nemzetek és földrajzi térségek érdekeivel ellentétes folyamatokat kívánnak bizonyos hatalmak ránk erőltetni. Átlátszó, az eleganciát teljességgel nélkülöző kaptafamegoldások követik egymást. Irak, Afganisztán, Szíria, Líbia, majd Európán belül Ukrajna példái arról szólnak, meg se próbálj szembeszállni az »erővel«, mert nagyon gyorsan a felfordulás élethelyzetében találja magát az ellenálló. Ha netán egy »renitens« ország népének mégis más a véleménye, oda se neki, máris jöhetnek az utcai zavargások, valamiféle egyébként akár valós, mondjuk gázáremelésre épített koncepció szerint. Ne legyen illúziója senkinek, ha bármely országban más történik – eltérő politikai értékrend van napirenden –, mint ami »bizonyos nemzetközi erőtérnek« elfogadható, mondjuk idén tavasszal a Duna–Tisza vidékén, habozás nélkül élnek a provokáció eszközével, hogy »kijózanítsák« az eltévedt szavazókat.
Felmerül hát a kérdés: törvényszerű-e, hogy így legyen, és ne lehessen megállítani a politikai illúziót teljességgel nélkülöző folyamatot? Úgy tűnik, jelenleg képtelenség rövid távon leszámolni, illetve felszámolni a háttérhatalom értékérvényesítő képességét, valamint nehéz küzdeni az operatív megoldásokkal szemben. Ezért fordulhat elő, hogy például az egyik magyarországi kereskedelmi rádió adásában egy politikai tanácsadóként működő, egyébiránt magyar állampolgár azért fohászkodott, hogy a CIA – az amerikai hírszerzés – avatkozzon be a magyar választási kampányba az ellenzéki pártok oldalán. Arcizma sem rándult arról beszélni, hogy az Orbán-kormány leváltására bármilyen eszköz megengedett, hisz a nemzetközi politikai közösség bizonyos erőtereinek ez a legfőbb óhaja.
Magam elé képzeltem a CIA illetékeseinek elképedését eme ordenáré dekonspirációt hallva, mert az operatív élet nemcsak politikai érdekektől vezérelt, hanem mégiscsak a józan megfontolás mentén történik. Ami aztán még döbbenetesebb körülményként értékelhető még a CIA-központban is, hogy a hazaárulásnak minősíthető nyilatkozata után az illetőt senki – a témában illetékes – sem várta a stúdió kijáratánál.
(Földi László, magyarnemzet.hu)
Add tovább!
