in , ,

Donáth Kacsa hazudik: nem lesz „telebetonozva” a Balaton

Donáth Anna megint hazudik

Hazugság, amit Donáth Anna állít. És hazugság, hogy a balatoni hajózás, saját hajóval csak a gazdag fideszes milliárdosok, oligarchák kiváltsága. Ostoba hazugság. Magyarországon már viszonylagos jólét van, nem igaz persze az sem, hogy ne lennének szegények hazánkban, mert vannak, és a lemaradt régiókon, és embereken segíteni kell.

 

De az is igaz, hogy Magyarországon az elmúlt 12 évben kialakult egy olyan középosztály, amelynek egy jelentős része az alsó részből, a felső középosztálynak mondható kategóriába küzdötte fel magát. Egyedül. És persze némi kormányzati segítséggel, támogatásokkal, adókedvezményekkel, adómentességgel. És ilyenkor az embernek bizony több pénze lesz, sőt, még az is előfordul, hogy valakinek új kocsira lesz pénze, vagy egy kis hajóra, ami ma már egyáltalán nem elérhetetlen, lehet egy jobbfajta autó áráért venni már hajókat, amivel a Balatonon elhajózhat bárki, ha rendelkezik a szükséges tudással, vizsgákkal.

Ilyenkor fejleszteni kell a Balaton körüli lehetőségeket, infrastruktúrát, sőt, neadjisten új mólót kell építeni, ahogy az történt 2021-ben a balatoni északi oldalán is, több helyen (a helyiek örülnek egyébként), valamint a déli oldalon is. Donáth Annának ez nem tetszik. Mi viszont leszarjuk Donáth Annát. Sivalkodjon csak. Sivalkodása mellett még hazudik is. Belefér. Szólásszabadság van.

Mólók építése még nem jelenti azt, hogy „telebetonozzuk a Balaton”.

Hajrá új balatoni mólók, hajrá magyarok!

 

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Legyen jövőre egy kicsit mindenki a baloldalon Dopeman! Mutatjuk miért

Tehát, ha egy közvéleménykutató a Fidesz előnyét mutatja ki, az szakmailag alkalmatlan – Áhá!