Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Háború a Jobbikban – Tényleg leválthatják Jakab Pétert

0 megjegyzések 9 megtekintés

Sok jobbikost felháborított, hogy a pártelnök „lepaktálva a hatalommal” felvette a CSOK-ot, de a proteszthangulat kialakulásához a várakozásokon aluli előválasztási szereplés is hozzájárult. Az elmúlt napokban több ismert politikus is szervezkedni kezdett Jakab Péter ellen, bár egyelőre még csak „formálódik az ellenállás” – írta a Kontra.hu.

 

„Bizalmi szavazást ott kell kérni, ahol bizalmatlan a légkör. A Jobbikban teljes egység van, nincs semmiféle bizalmatlanság” – állította a minap az ATV műsorában Jakab Péter, miután a műsorvezető a gyenge előválasztási szerepléséről kérdezte.

Azért merült fel a téma, mert a baloldal belső versenyén szintén gyenge eredményt produkáló Fekete-Győr András bizalmatlansági indítványt nyújtott be maga ellen, aminek következtében később leváltották a Momentum éléről.

ÁM A JOBBIK ELNÖKE NEM EZT AZ UTAT VÁLASZTOTTA, ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS HELYETT A POLITIKAI TÚLÉLÉSÉRE KEZDETT EL ÖSSZPONTOSÍTANI. NEM VÉLETLENÜL, HISZEN ERŐSEN KEZD FORRÓ LENNI A LÁBA ALATT A TALAJ – ÍRJA A KONTRA.

Az elmúlt hetek történései miatt komoly elégedetlenség alakult ki a párton belül, több ismert politikus is Jakab lemondását követelte. A Kontra Jobbik belső ügyeire rálátó forrása szerint sokaknál az verte ki a biztosítékot, hogy a kormányt folyamatosan és erőteljesen támadó politikus felvette a CSOK-ot. Jakab minden nap börtönnel fenyegeti a jobboldali vezérkart, és a szegény emberek fideszes kizsákmányolásáról beszél, de azért gond nélkül elfogadja a „tolvaj Orbán-kormány” családtámogatását.

A Fidesszel nem lehet lepaktálni, sem így, sem úgy. Ha anyagi előnyöket kínálnak, azt vissza kell utasítani – mondta az egyik forrás.

 

Ezek után hogyan tud Peti hitelesen rendíthetetlen kormányellenes politikusként mutatkozni? 

Tudomása szerint Jakab nem tájékoztatta „a kilengésről” a Jobbik vezetését, amit nagy hibának tart. „Nem kellett volna legalább a párt vezető testületeinek jelezni a dolgot?” – tette fel a kérdést, kifogásolva, hogy a pártelnök az elmúlt időszakban vasmarokkal központosította a hatalmát, és tanácsadóin kívül nem hallgatott másra.

A proteszthangulat kialakulásában szintén szerepet játszott, hogy JAKAB AZ ELŐZETES VÁRAKOZÁSOKKAL ELLENTÉTBEN NEM JUTOTT BE AZ ELŐVÁLASZTÁS MÁSODIK FORDULÓJÁBA, „vezetőként kudarcot vallott”. Szavaiból kiderült, hogy egyelőre még csak „formálódik az ellenállás”, konkrét lépések csak ezután következhetnek.

A rendszeresen az Orbán-kormány kizsákmányolásáról beszélő Jobbik-elnök igénybe vette a CSOK-ot és ezzel az „Orbán-kormány haszonélvezője lett.”

 

 

A hír önmagában véve is kellemetlen volt, úgy meg pláne, hogy a Jobbik vezető politikusai derogáló hangnemben beszéltek a kedvezményről. Jakab egyik legfontosabb bizalmasa, Z. Kárpát Dániel parlamenti képviselő többször is arról értekezett, hogy a lehetőséget csak a „kormánypárti vezérkar” veheti igénybe, a „földi halandókat” elhajtja a bank.

Legutóbb pedig arról írt a Kontra, hogy Jakab a CSOK mellett felvehette a kormány lakásfelújítási támogatását is.

 

 

(origo.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.