Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Érik a palotaforradalom a Jobbikban – A párt tagjai megszabadulnának a rettentően buta Jakab Pétertől

0 megjegyzések 20 megtekintés

Kiverte a biztosítékot a Jobbikban, hogy a párt elnöke felvette a CSOK-ot. A Kontra úgy értesült, a Jobbik prominensei szerint ez annyit jelent: Jakab Péter „lepaktált a hatalommal”. A párton belül sokan Jakab vezetői képességeivel sem elégedettek; az előválasztáson elszenvedett siralmas vereséget követően egyesek úgy gondolják, a pártelnök megérett a leváltásra.

 

Bizalmi szavazást ott kell kérni, ahol bizalmatlan a légkör. A Jobbikban teljes egység van, nincs semmiféle bizalmatlanság

– állította a minap az ATV műsorában Jakab Péter, miután a műsorvezető a gyenge előválasztási szerepléséről kérdezte. Azért vetődött fel a téma, mert a baloldal belső versenyén szintén gyenge eredményt produkáló Fekete-Győr András bizalmatlansági indítványt nyújtott be maga ellen, aminek következtében később leváltották a Momentum éléről. Ám a Jobbik elnöke nem ezt az utat választotta, és felelősségvállalás helyett a politikai túlélésére kezdett el összpontosítani. Nem véletlenül, hiszen erősen kezd forró lenni a lába alatt a talaj: a Kontra információi szerint az utóbbi hetek történései miatt komoly elégedetlenség alakult ki a párton belül, több ismert politikus is Jakab lemondását követelte. A lap azt is megjegyezte: elég furcsa, hogy Jakab minden nap börtönnel fenyegeti a jobboldali vezérkart, és a szegény emberek fideszes kizsákmányolásáról beszél, de azért gond nélkül elfogadja a „tolvaj Orbán-kormány” családtámogatását.

 

A Fidesszel nem lehet lepaktálni, sem így, sem úgy. Ha anyagi előnyöket kínálnak, azt vissza kell utasítani. Ezek után hogyan tud Peti hitelesen rendíthetetlen kormányellenes politikusként mutatkozni?

– kommentálta az ügyet a portál jobbikos kapcsolata, aki szerint Jakab nem tájékoztatta „a kilengésről” a Jobbik vezetését, amit nagy hibának tart.

Nem kellett volna legalább a párt vezető testületeinek jelezni a dolgot?

– tette fel a kérdést a forrás, kifogásolva, hogy a pártelnök az utóbbi időszakban vasmarokkal központosította a hatalmát, és tanácsadóin kívül nem hallgatott másra. Szavaiból kiderült, hogy egyelőre még csak „formálódik az ellenállás”, konkrét lépések csak ezután következhetnek.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.