Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Nocsak, nocsak, mégis jó az a 3 milliós fizetés? Visszatértek a korábban felmondó traumatológusok a zalaegerszegi kórházba

0 megjegyzések 91 megtekintés

 

 

Újra a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban dolgozik annak a hét traumatológusnak a többsége, akik június végén mondtak fel az alacsony ügyeleti díjak miatt Zalaegerszegen. A 24.hu-nak a kórház megerősítette, hogy a hét orvos közül öten ismét munkába állnak. A traumatológusok az alacsony ügyeleti díjat sérelmezték, és bár a kórház szerint igyekeztek ezeket emelni, az orvosokkal így sem sikerült megállapodniuk. Az ügy miatt Kásler Miklós soron kívüli átfogó vizsgálatot rendelt el a Zala megyei traumatológiai ellátás jelenlegi helyzetéről.

A traumatológiai osztályon dolgozó orvosok felmondását a kórház azután fogadta el, hogy azok az intézmény szerint nem engedtek a követeléseikből. A felmondó orvosok korábban, a Telexnek azt mondták, hogy a megfelelő fórumokon kívánják a jogaikat érvényesíteni. A felmondások után a Zala megyéből származó Palkovics László innovációs miniszter jelentette be, hogy a zalaegerszegi traumatológiai osztály újjászervezésével egy pécsi egyetemen dolgozó orvost bíznak meg, a Szent Rafael Kórház pedig kihelyezett tanszékként is üzemel majd, vagyis orvostanhallgatók és rezidensek is dolgozhatnak az intézményben – írja a Telex. A zalaegerszegi kórház vezetése a 24.hu-nak a napokban azt mondta, hogy a visszatérő orvosokkal külön bérmegállapodás nem született, a traumatológián azonban az orvosi team nyilatkozatuk szerint folyamatosan bővül: a korábbi stagnálás helyett jövőbe mutató fejlődés indult el az osztály életében.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.