Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Frankó kis botrány van kialakulóban – Karácsony magyarázkodni próbál a hajómutyi ügyében + videó

0 megjegyzések 5 megtekintés

 

Forráshiányra hivatkozva nem nem mennek a dunai vonaljáratok, ennek ellenére mégis folyamatban van egy fővárosi hajótender, amelyet közben már a közbeszerzési szervek is vizsgálnak.

A fővárosi Fidesz-frakció szerint „erős gyanú” merült fel arra vonatkozóan, hogy a fővárosi dunai hajójáratok üzemeltetésében győztesként kihirdetni kívánt cég referenciáival komoly gond lehet. Karácsony Gergely a mediaworks kérdésére úgy reagált az ügyre, hogy állnak minden vizsgálat elé.

 

https://youtu.be/3COWFn8XVQ0

 

 

Mint arról lapunk beszámolt: vizsgálatot indít a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKV-hajók üzemeltetését elnyert Magyar Kikötőfejlesztő és Hajózási Üzemeltető Zrt. benyújtott referenciájával kapcsolatban.

Wintermantel Zsolt, a BKK igazgatósági tagja szerint pedig az ügy emlékeztet a korábbi buszbérlési tender körül kialakult ügyre, ahol aztán a már megkötött szerződés utólag kellett felmondani.

Emlékezetes, hogy akkor egy offshore hátterű cég volt a befutó, amelynek a működése nem átlátható, nincsenek a tulajdonában buszok, és nincsenek alkalmazottjai sem, ráadásul a benyújtási határidő előtt pár nappal hozták létre.

A nyertes cég közvetetten Leisztenger Tamás nagyvállalkozóhoz köthető, aki korábban Tüttő Kata (MSZP) városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes élettársa volt.

 

Maga Karácsony Gergely zavarosan, önmagának is ellentmondva beszélt akkor a BKV botrányos buszbérlési tenderéről. A főpolgármester először egyebek mellett azt hangoztatta, nem is tudja, miről kellene beszélnie az offshore hátterű kamucég győztes pályázatával kapcsolatban, egy másik nyilatkozatában viszont később azt állította: személyesen értesült arról, hogy a rendőrség már nyomoz az ügyben.

Karácsony egy helyen azt állította, jogszerűen folyt le a közbeszerzési eljárás, ugyanakkor azt is elismerte, erős a gyanú, hogy nem valódi referenciát mutatott be a nyertes CR-Facilities Zrt.

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.