Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – 16 millió forintot kap két egészségügyi intézmény a Market munkavállalóinak összefogásával

0 megjegyzések 8 megtekintés

A Market Építő Zrt. egyenként 8-8 millió forint értékű támogatást nyújtott az Uzsoki Utcai Kórház és a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája számára – derül ki a meghatározó hazai magasépítő közleményéből. Mint írják, a cég munkavállalói önkéntes gyűjtésükkel az egészségügyi intézmények ápolószemélyzetének járványügyi helyzetben folytatott munkáját kívánták elismerni.

Az adományokat május 14-én Puszta Laura, a Market Építő Zrt. operatív HR vezetője és Blahut Edit irodavezető jelképesen is átadta dr. Ficzere Andreának, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatójának és dr. Merkely Béla egyetemi tanárnak, a Semmelweis Egyetem rektorának, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatójának.

A közleményben kiemelik: a Market közössége a koronavírus-járvány okozta nehézségek láttán ismét megmutatta erejét és érzékenységét.

A cégcsoportban meghirdetett önkéntes adománygyűjtő kampány során a munkavállalók felajánlásaiból közel 8 millió forint gyűlt össze, amely összeget a társaság saját forrásaiból megduplázva 16 millió forintra emelt.

A támogatások teljes összegét mindkét kórház esetében az ápolószemélyzet plusz juttatására fordítják, elismerve ezzel az egészségügy frontvonalában dolgozók veszélyhelyzet során nyújtott áldozatos többletmunkáját.

 

 

Folyamatosan támogatják az egészségügyet

 

A magyar építőipari vállalat a hazai járványügyi helyzet kialakulása óta immáron harmadszor hívta összefogásra dolgozóit annak érdekében, hogy az egészségügyi intézmények COVID-19 elleni védekezését adományukkal segítsék. A jelenlegi 16 millió forint értékű felajánlással 2020 tavasza óta

a Market-cégcsoport munkatársai közreműködésével több egészségügyi intézmény számára összesen közel 55 millió forintos támogatást nyújtott a járványügyi védekezés kezelésére és az egészségügyi dolgozók helyzetének javítására.

„Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden munkatársamnak, aki hozzájárult ehhez a jelentős összeghez, valamint az egészségügyi dolgozóknak, akik ebben a rendkívül nehéz helyzetben alázatos és emberfeletti munkát végeznek” – nyilatkozta Bertók Ibolya, a Market Építő Zrt. HR igazgatója.

 

 

(Szabó Ákos, magyarepitok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.