Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Tóta W. újra megfeszítené Jézust – Krisztussal „viccelődött„ a Facebookon Tóta W. Árpád

0 megjegyzések 24 megtekintés

Mindenszo.hu kommentár: Mielőtt elolvasnák, mit is művelt Tóta W. Húsvétkor, mert hát egy ilyen patkány júdásnak mikor is kell megszólalnia, mint Húsvétkor, és hát kikbe kell belerúgnia, persze, hogy a keresztényekbe, lenne nekünk is egy kommentárunk. Mi viszont teszünk egy ígéretet: amennyiben az utcán összefutunk ezzel a fehérjehalmazzal, egyesével, IGEN, egyesével fogjuk eltörni az ujjacskáit, amivel ezt legépelte, utána pedig majd gépelhet azzal a ronda nagy orrával. Ez nem fenyegetés, ígéret.

 

 



Júdás szellemi örököse.

Azok után, hogy pár nappal ezelőtt a Klubrádió műsorvezetője, bizonyos Bencsik Gyula rúgott bele egyet a Megváltó feltámadását ünneplő keresztényekbe, ezúttal Tóta W. Árpád gondolta úgy, hogy meg kell nyilvánulnia a témában.

A balliberális publicista egy viccesnek szánt, tipikus boomer történetet osztott meg a Facebookon, amely dióhéjban arról szól, hogy Jézus negyven napig volt beszorulva egy barlangba, ahonnét csak húsvétkor tudott kicsusszanni a tanítványai, a Nyuszi, valamint különféle testápolók és folyékony szappanok segítségével.

Nehéz eldönteni, hogy Krisztus meggyalázása, vagy pedig az olvasása közben szekunder szégyenérzetet okozó boomer „poén” megosztása érdemelne-e súlyosabb büntetőjogi felelősségrevonást.

(888.hu)
Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.