Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Menczer: már nemcsak a biztonság, hanem az egészségmegőrzés miatt is fontos a határkerítés – Videó

0 megjegyzések 1 megtekintés

Magyarország déli határkerítése így már nemcsak a biztonság, hanem az egészségmegőrzés miatt is fontos. A brüsszeli bevándorláspárti politikusok miatt Európa elpazarolta az időt! –fogalmazott Menczer Tamás államtitkár mai Facebook-bejegyzésében. 

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közösségi oldalán megosztott új bejegyzésében arról beszélt: az Európai Unió – elsősorban az előző vezetése – elpazarolta az időt, nem készült fel a védelemre. Úgy fogalmazott: első sorban az előző, – Jean-Claude Juncker-féle – Bizottság pazarolta el azt az időt, amely rendelkezésre állt volna ahhoz, hogy megerősítsük az illegális migrációval szembeni védelmet. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kijelentette:

Európa ma ugyanolyan védtelen a migrációval szemben, mint 2015-ben volt.

Az államtitkár szerint az első és egyetlen valós akadály a migránsok előtt a magyar határkerítés. Menczer Tamás hozzátette, hogy a kerítés már nem csak a biztonság miatt, de egészségügyi szempontból is nagyon fontos, „hiszen nem tudjuk, hogy a bevándorlók közül elkapta e valaki a koronavírust”.

https://www.facebook.com/menczer.tamas/videos/131338824942661/

 

(videó: Menczer Tamás facebook oldala)

 

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.