Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

NAT botrány! Agyhalál – A buta Kunhalmi összekeverte Nyírő Józsefet, Nyírő Gyulával – Az ostobaság határtalan – Videó

0 megjegyzések 48 megtekintés

 

 

Kunhalmi Ágnes szó szerint ész nélkül nyilatkozott az ATV-nek: annyira gyűlöli az új Nemzeti Alaptantervet, hogy lenácizta Nyírő Gyulát, a szocialisták által OPNI néven bezárt Lipótmezei Elmegyógyintézet egykori főorvosát.

Az MSZP oktatási szakpolitikusa (!) az ATV Start című műsorában kedden beszélt arról, hogy szerinte nem szabad az alaptantervbe tenni a „náci Wass Albertet és Nyírő Gyulát”. A névbeli tévesztés úgy tűnik, hogy a szocialistáknak sem tűnt fel, mert az MSZP honlapján is Nyírő Gyula olvasható az ezzel kapcsolatos cikkben. Nehéz is lenne letagadni, hiszen videót is mellékeltek, amelyen a 2:06 perctől hallható az ominózus baki.

Ez egy, a rendszerváltás óta nem látott szinten ókonzervatív Nemzeti Alaptanterv. Ideológiailag nyíltan egyszemléletű. Az irodalomban megjelent a náci Wass Albert és Nyírő Gyula. A történelem egy 100 évvel ezelőtti szintre taszítja vissza a diákot. Azt a konzervatív kánont viszi, ahol a magyarok mindig áldozatok vagy hősök voltak. A Történelemtanárok Egylete felhívja a figyelmet, hogy például a náci deportálásokat is elhallgatja

– olvashatjuk az oktatáspolitikus szavait az MSZP honlapján, és elgondolkozunk rajta, hogy itt valóban nagy változásokra lenne szükség az oktatásban. Nyírő Gyula ugyanis a Lipótmezei Elmegyógyintézet egykori főorvosa volt, elme-ideggyógyász, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa. Nevét viseli Budapest XIII. kerületében a Nyírő Gyula Kórház.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.