Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Pokorni megrendült a nagyapja kapcsán! A kommunisták leszármazottai mikor fognak megrendülni? – Videó

0 megjegyzések 21 megtekintés

Pokorni Zoltán nemrég egy megemlékezésen megrendülten nyilatkozott nyilas múltú nagyapjáról. Hasonlót már csinált 2002-ben is, akkor az ügynöktéma volt terítéken. Ő akkor is őszintén, és megrendültem tudott reagálni.

Íme a mostani Pokorni videó:

 

https://www.facebook.com/mazsihisz/videos/2659146320838995/

 

Most pedig tisztelettel várjuk Gyurcsány, Dobrev, és a többi DK-s, MSZP-s gazember hasonló megbánását! Nem, nem fogjuk ezt látni sosem! Mert azok a gazemberek, és leszármazottaik, amit a múltban tettek, hitből, élvezetből tették, és ha tehetik, ma ugyanezt művelnék. Nézzük csak meg a leszármazott csemeték, újságírók Kun Bélát megszégyenítő gyalázkodásait: Fideszesek bebörtönzése bíróság bevonása nélkül, fideszesek lámpavasra húzása, Orbán Viktor halálát kívánják, különböző változatokban az interneten. Nézzünk, olvassunk el bátran egy Márki-Zay nyilatkozatot, aki naponta lámpavasazik például.

Ahogy Szakács Árpád fogalmazott: „Ezek ugyanazok!”

Példát vehetnének Pokorni Zoltánról velünk élő kommunistáink. De nem fognak. Soha.

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.