in ,

Apáti Bence – Magyar György börtönbiznisze

AZ UNIÓ SZERINT MÁR AZ IS KÍNZÁSNAK SZÁMÍT, HA EGY GYILKOS CELLÁJÁBA NEM SÜT BE ELÉGGÉ A NAP

Magyar György ügyvéd egy időben gyakori vendég volt az ellenségnek harc nélkül, ezüsttálcán átnyújtott Hír TV-ben. Ez az időszak egybeesett azzal, amikor még Kálmán Olga legendás objektivitásával és Veiszer Alinda földrészeken átívelő szakmaiságával akarták kormányra segíteni a Jobbikot a Fideszt kisebb, de inkább nagyobb összegekért eláruló, magukat jobboldalinak hazudó újságírók.

Az elúszott országgyűlési, parlamenti választás után a tulaj bedobta a törülközőt, nem fújkálta össze többet hűvös hajnalokon alpári üzeneteivel Magyarország legkülönfélébb köztereit, felhagyott azzal a hobbijával is, hogy kásás hangon, isiá­szos tüneteket mutatva, zavart nyilatkozatokat adjon a balliberális médiában dolgozó újságíróknak. Azoknak, akik egészen az árulását megelőző pillanatig naponta tolvajozták és oligarcházták.

A Jobbik közben szépen belerokkant Vona Gábor nagy innovációjába. A valaha még húszszázalékos támogatottsággal büszkélkedő párt a legutóbbi mérések szerint hat százalékon áll, vezetősége-elnöksége egymást marja-öli, hiszen az egykorvolt radikálisok pontosan tudják, hogy befellegzett a többek között a gyöngyöspatai masírozásoktól népszerűvé vált pártjuknak.

Az első pofon akkor jött, amikor kiderült, hogy a szavazóik nem kultiválják, ha Kálmán Olgával, Kéri Lászlóval, Magyar Györggyel, Farkasházy Tivadarral, Csáki Judittal, Alföldi Róberttel és még vagy féltucat balliberális értelmiségivel kötött szövetséggel akarnak új, igazi polgári konzervatív Magyarországot teremteni.

Nyilvánvalóan azok a balliberálisok, akik 2006-ban, a Heti hetesben még az összevert, kilőtt szemű tüntetőkön gúnyolódtak, és a fasizmus visszatértét vizionálták egy kisebb méretű magyar zászlótól is, az árpádsávosról nem is szólva, Wass Albertet nácizták és Dörner György ellen tüntettek, nem egy olyan országot szeretnének, ahol az állam az anyát és az apát tekinti családnak, ahol a migránsok cirógatása helyett marcona katonák védik a határt, és ahol hittanórák vannak az iskolákban.

A valóságtól és a realitástól elrugaszkodott gondolat, hogy a teljes balliberális panoptikummal, Koncz Zsuzsával, Kulka Jánossal, Bródy Jánossal, Dés Lászlóval, Gyurcsány Ferenccel, a román pártoknak kampányoló momentumos fia­talokkal és Kálmán Olga baráti körével fel lehet építeni egy másik, egy jobb polgári-konzervatív Magyarországot.

Ehhez szorosan kapcsolódik a második pofon, hiszen milyen érzés lehet a Fideszben csalódott újságíróknak a Jézust és Szent Istvánt gyalázó Vágó Istvánnak, a szemek kilövetésében meglehetősen szorgalmasnak és eredményesnek bizonyuló Gyurcsánynak, az Árpád fejedelem helyett Göncz Árpádot kedvelő Karácsony Gergelynek és a liberális kultúra felsőbbrendűségét büszkén hirdető balliberális pártoknak kampányolni. Elképesztő jeleneteket és cikkeket eredményez ez a jelenlegi abszurd helyzet.

A Jobbik pártalapítványának pénzéből működő N1TV-n manapság Para-Kovács Imre és Havas Henrik, a két egykori Heti hetes-szereplő arról szokott kiselőadást tartani, hogy szerintük azért nincs jobboldali kultúra, hogy azért maradtak le fényévekre a jobboldali írók, rendezők és színészek a csodálatos liberális kollégáiktól, s azért nem születnek a jobboldalon értékes alkotások, mert a jobboldalon csupa tehetségtelen, buta senkiházi van, akik a balliberális művészek árnyékába sem érhetnek.

És mindezen kinyilatkozásokat a jobbikos és a Fideszben csalódott, de magukat még mindig jobboldalinak hallucináció újságírók párás tekintettel, lelkes egyetértéssel, szolgai bólogatásokkal fogadják.

De nézzük, mi van azzal a Magyar Györggyel, aki 2018-ban még az MSZP–Párbeszéd közös jelöltjeként indult Siófok 4-es számú választókerületében, ám nem választották meg.

Aki levezényelte a baloldali főpolgármester-jelöltek előválasztását, és aki hetente legalább kétszer ült le a most már DK-s politikus Kálmán Olgával megbeszélni, hogy bárhogy is próbálja, egyszerűen képtelen tovább elviselni Orbán fasiszta diktatúrájának bűzös és áporodott levegőjét. Magyar György nevével mostanában ugyanis nem a politikai hírekben találkozhatunk. Az ügyvéd úr rátalált egy sokkal jobban jövedelmező üzletre.

A napokban derült ki, hogy egy komplett üzletág épült az úgynevezett börtönbizniszre. A meggazdagodáshoz vezető út pofonegyszerű, ugyanis az uborka görbülési szögével és a transzneműek jogaival foglalkozó unió szerint már az is kínzásnak számít, ha, mondjuk, egy gyermekeit hidegvérrel kivégző gyilkos cellájába nem süt be eléggé a nap. Ezt használják ki a magyarországi sztárügyvédek és civil szervezetek, például Magyar György is, akik eddig mintegy 12 ezer ügyet vittek az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé.

Csak hogy a konkrét összegek se maradjanak titokban: van olyan elítélt bűnöző, aki nyolc és fél év fogva tartás után majdnem nyolcmillió forintot kaphatott. Az ítéleteket az is segíti, hogy az uniós szabályozás nemcsak azt bünteti, ha nem elég nagyok a börtön ablakai, de azt is kínzásként definiálja, ha eggyel több gyilkost tesznek egy olyan cellába, ahol nem fallal, hanem függönnyel lett elválasztva a közös helyiség a vécétől. A szívünk megszakad.

A börtönbiznisz dübörgését Magyar György 2013-ban tett egyik nyilatkozata is bizonyítja. Az ügyvéd akkor egy precedensértékű ítélet kapcsán – az EJEB 12 ezer euró kártérítést és kétezer euró költséget ítélt meg egy egykori magyar fogvatartottnak – elismerte, hogy gyakorlatilag bármelyik elítélt bűnöző elviheti az ügyét Strasbourgig, ez nem kerül neki egy árva fillérjébe sem.

Az ellenzéki összefogás fölött bábáskodó Magyar akkor összességében körülbelül 30 milliárd forintra becsülte azt az összeget, amelyet a magyar államnak ki kell fizetnie fogvatartottak kártérítése címén, ha csak nem tud nekik az unió szerint megfelelő tágas helyiséget, elegendő mennyiségű napfényt, kényelmes matracot, innovatív programok formájában kényelmes elhelyezést biztosítani.

A kártérítések akár több millió forintos összegéből pedig sikerdíj címén szintén ugyancsak részesülhettek az ügyvédi irodák, így Magyar György is, amelyek így fogvatartottanként akár – most figyeljünk! – fél- vagy háromnegyedmillió forintot is zsebre tehettek.

A magukat civilnek hazudó, Soros György pénzéből működő szervezetek persze újfent diktatúrát és elnyomást kiáltanak, és felháborodva nyilatkozgatnak arról, hogy a legsötétebb vészkorszakot idézi, ha valakinek, például Orbán Viktornak az általuk működtetett milliárdos börtönbiznisz nem nyerte el a tetszését.

A liberális jogvédők és balliberális ügyvédek által működtetett szélsőliberális ideológiákat támogatók jóvoltából létrejött üzletről a Fideszt eláruló jobboldali „újságíróknak” természetesen egy szavuk sincs. De ha lesz, az is egy alákérdezős, nagy interjú formájában fog testet ölteni. Nagyon várjuk a Magyar Helsinki Bizottsággal készített baráti anyagot.

(Apáti Bence, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Pokorni megrendült a nagyapja kapcsán! A kommunisták leszármazottai mikor fognak megrendülni? – Videó

Még mindig nem zavarja a közvéleményt, hogy a milliárdos Gyurcsány egy lopott villában lakik???