Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Kálmán Szolgát 60 millióval tömik ki! Meg fogja hálálni…

0 megjegyzések 2 megtekintés

Karácsony nem fukarkodott a közpénzzel, nagylelkűen hosszú évekre biztosította Kálmán Olga megélhetését. Gyurcsány kedvenc „független” tévése, aki már nem titkolózik tovább, belépett Gyurcsányné pártjába, most komolyabb vagyonnal felérő hűségpénzt kapott.

 

Csak alapfizetésként összesen 60 milliót vihet haza.

Fontos, hogy ez csak az alappénz, erre jöhetnek különdíjak, jutalmak, mozgóbérek és eseti megbízatások.

Közérdekű adatigénylés révén vált hozzáférhetővé Kálmán Olga szerződése, ami 5 éven át biztosítja számára a luxusmegélhetést.

A magyar médiában ilyen zsoldot, hűségpénzt még senki sem kapott.

Ez azt jelenti, hogy a véletlenül az 5 év lejárta előtt távoznia kell, akkor is megkapja a 60 millió hátralévő részét, hiszen a szerződés szerint Karácsony Gergely 5 éves főpolgármesteri megbízatásának a végéig megilleti őt a busás juttatás.

A főpolgármester tehát a közpénzből nagylelkűen megjutalmazta a néhány hónapja még vele szemben elinduló gyurcsányista főpolgármester-jelöltet. Pedig Kálmán Olga nem olyan régen még Gyurcsánnyal együtt hangoztatta Karácsony teljes alkalmatlanságát. A garantált 60 millióért már biztosan nem mond ilyeneket.

(origo.hu)

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.