Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Most kaptuk a hírt! Megszólalt Borkai Zsolt: Megbánta, de nem lép vissza – Videó

0 megjegyzések 40 megtekintés

A NAPOKBAN RÓLAM MEGJELENT FELVÉTELEK TÖBB ÉVE KÉSZÜLTEK, AMELYEK RÉSZBEN MANIPULÁLTAK, ÉS RÉSZBEN IGEN VALÓDIAK. NEM VAGYOK RÁ BÜSZKE, ÉS SZERETNÉK ELNÉZÉST KÉRNI ELSŐSORBAN A CSALÁDOMTÓL. HIBÁZTAM ÉS MEGBÁNTAM. AZ UTAZÁSOMAT NEM KÖZPÉNZBŐL FINANSZÍROZTAM

– mondta a Győrplusz TV-nek adott nyilatkozatában Borkai Zsolt. Mint mondta: soha nem élt illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír, csakis manipuláció, törvénysértést pedig nem követett el.

„Az egész üggyel kapcsolatban büntetőeljárás megindítását kezdeményezem” – jelentette ki. Azzal folytatta, hogy a politikai ellenfelei az utóbbi években mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla, szerinte mindezt azért tették, hogy polgármesterként felállítsák.

„Módszerük: a botlásom párhuzamba állítása a politikai teljesítménnyel, melynek egymáshoz az ég világon semmi köze nincsen” – fogalmaz a videóban. Szerinte számtalanszor bizonyította, hogy képes harcolni, valamint hozzátette, hogy Győr a vezetése alatt kimagaslóan teljesített.

„Nem adom harc nélkül olyan emberek kezébe, akik képtelenek vezetni, képtelenek a fejlődést garantálni. Céljuk, hogy olyan nyomás alatt tartsanak, hogy visszalépjek a polgármester-jelöltségtől.

NEM LÉPEK VISSZA. A GYŐRIEK VASÁRNAP ELDÖNTIK, HOGY SZERETNÉK-E KÖZÖSEN FOLYTATNI A 13 ÉVE ELKEZDETT MUNKÁT”

– mondta Borkai Zsolt.

Borkai Zsolt először szólalt meg azóta, hogy az „Ez az ördög ügyvédje” blog erotikus képeket és videókat is nyilvánosságra hozott, amelyek Győr fideszes polgármesterét ábrázolják.

(Forrás: Atv)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.