Támogatás
szerda, május 7, 2025
Támogatás
Támogatás

Salvini a bírósággal is szembemegy – nem engedi kikötni a hajókat

0 megjegyzések 1 megtekintés

Egy római bíróság ítélete szerint Olaszországnak engedélyeznie kell, hogy a várakozó menekültszállító hajók behajózzanak a vizeire. Salvini kijelentette: NEM!

Bár a bíróság ítélete nem mondja ki, hogy a Földközi-tengeren várakozó spanyol Open Arms és a francia Ocean Viking kiköthetnek-e valamely olasz kikötőben, arról meg pláne nem rendelkezik, partra léphetne-e utasai, mindkét NGO vezetői fontos lépésnek tartják a római bíróság határozatát. A két hajón egyébként összesen mintegy félezer migráns tartózkodik. A legénység terve az, hogy olasz vizekre érve azonnal kérik a hajó egészségügyi kiürítését.

A bíróság kimondta, az Open Arms panasza „nem tűnik jogilag teljesen megalapozatlannak.”

Mivel a hajó „kirívóan nehéz” helyzetbe került, az olasz államnak engedélyeznie kell, hogy beléphessen felségvizeire, s a leginkább rászoruló utasoknak orvosi ellátást kell kapniuk.

Éppen a mai nap folyamán egy család leszállhatott az Open Arms hajóról, miután egyik gyermeküket sürgősen kórházba kellett szállítani.

Salvini a döntésre reagálva közölte, továbbra sem fogja hagyni a hajók belépését, mert mint mondta: „Nem leszek embercsempészek cinkosa!”

A belügyminisztérium közleményében tudatta, fellebbez a bíróság döntése ellen, mert az nem volt minden szükséges információ birtokában annak meghozatalakor, majd kiemelte, az Open Arms hetek óta köröz a nemzetközi vizeken, és szisztematikusan gyűjti be a tengeren érkező bevándorlókat.

ma7.sk nyomán

(forrás:magyarforum.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.