Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – Jövőre még több támogatást kapnak a magyar családok

0 megjegyzések 2 megtekintés

2019-ben minden eddiginél több támogatást kapnak a gyermeket nevelő családok és a gyermeket vállalók – mondta az Emmi család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára.

 

Novák Katalin szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy

2019-ben – 2010-hez képest – duplájára nő a családok támogatására fordított összeg, ami így meghaladja a 2000 milliárd forintot. A kétgyermekesek családi adókedvezménye tovább emelkedik, a havi 40 ezer forintos megtakarítás a 2015-ös összegnek a dupláját jelenti – közölte.

Az otthonteremtési program is minden eddiginél több támogatást kap – hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy decembertől már a kétgyermekes családok is hozzáférhetnek tízmillió forint értékben a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott hitelhez. Hozzátette, hogy a nagycsaládosok hitelét pedig tízről 15 millió forintra emelték fel.

Arra is kitért, hogy bevezetik a gyermekek otthongondozási díját. Az önmagát ellátni képtelen gyermeket otthon ápoló szülők havonta bruttó százezer forintra lesznek jogosultak, de ez az összeg később nőni fog majd, és 2022-re eléri a minimálbért – emelte ki az államtitkár. Akik nem a gyermeküket, hanem más hozzátartozójukat ápolják, azoknak a támogatása jövőre 15 százalékkal emelkedik – mondta.

Novák Katalin felhívta a figyelmet, hogy pénteken zárult le a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció. A kérdőíveket sokan töltötték ki és a kormány abban reménykedik, hogy azok feldolgozása után megkapja azt a felhatalmazást, amivel még több támogatást tud adni a családoknak – fogalmazott.

(forrás:888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.