Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Nekik lehet – Svájc nem viccel: tavaly több mint ezer bűnöző migránst pateroltak ki

0 megjegyzések 7 megtekintés

 

Nem dédelgetik őket, inkább kiutasítják a beilleszkedni képtelen, bűnöző bevándorlókat. 

Míg a nyugat-európai országok – melyek korábban tömegesen engedték be az illegális bevándorlókat – azzal küzdenek, hogyan utasítsák ki migránsokat, Svájcnak nincs ilyen problémája. Ők azonnal kirúgják azokat a migránsokat, akiknek nincs helyük az alpesi országban.

Fotó: AFP

Az ország statisztikai hivatalának adatai szerint tavaly több mint ezer olyan bűnözőt utasítottak ki, akiknek származási országuk nem Svájc volt.

A jelentések szerint arányaiban a legtöbb bűnöző a balkáni országokból származott, utánuk a fekete-afrikai, az észak-afrikai és a nyugat-afrikai országokból származó bűnözők jönnek. Az adatokból kiderül, hogy összesen 9 529 ítéletet hoztak meg külföldi gyökerekkel rendelkező emberekkel szemben a svájci bírák. A legtöbb bűnelkövető észak-afrikai volt.

Az alpesi ország 2017-ben elfogadott új jogszabályainak értelmében a bíróságoknak joga van arra, hogy a bűnözőket akár örökre kitiltsa az államból.

 

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.