Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Sivalkodnak a libsik Lengyelországban – A magyar kormányhoz hasonlóan, a lengyel kormány is fellép az álcivil szervezetek ellen

0 megjegyzések 16 megtekintés

Andrzej Duda lengyel elnök aláírta a nem kormányzati szervezetek (NGO) finanszírozásáról szóló új törvényt.

A törvény értelmében létrehozzák a nem kormányzati szervezeteknek szánt támogatások elosztását bonyolító új állami intézményt, a Szabadság Nemzeti Intézetét (NIW), amely a miniszterelnöki hivatal mellett működik majd. Feladata lesz a közpénzek és az európai uniós támogatások szétosztása Lengyelország mintegy 100 ezer NGO-ja között. Ezt a feladatot eddig a munka-, családügyi és szociálpolitikai minisztérium látta el. A jogszabály emellett 2,9 milliárd forinttal megemeli a jelenlegi 4,3 milliárd forintos támogatási keretet – adta hírül az MTI.

Az államfői hivatal közlése szerint Duda a törvényjavaslatot péntek este írta alá.

Az új szabályozás egyik legfőbb támogatója, egyben előterjesztője Piotr Glinski kormányfőhelyettes és kulturális miniszter elmondta, hogy a NIW kis regionális projektekre, helyi akadémiákra, önkéntes tevékenységekre és fogyasztóvédelemre fog összpontosítani. Hozzátette: az új rendszer “igazságos és jól kiegyensúlyozott” lesz, miközben az NGO-k szorosan nyomon követhetik a pénz szétosztását.

Fotó: AFP

Soros emberei sivalkodnak Lengyelországban is

Nemzetközi jogvédő csoportok és a nem kormányzati szervezetek lengyelországi szövetsége is azzal a kéréssel fordult az államfőhöz, hogy vétózza meg a törvényt, amely szerintük káros hatással lesz a civil szervezetek fejlődésére.

Henryk Wujec polgárjogi aktivista a törvényt “orwelli ötletnek” nevezte, melynek célja felügyelni, hogy az NGO-k követik-e a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt irányvonalát.

A lengyel Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért szerint a törvény hátat fordít a civil társadalom támogatása eszméjének, és rendszerszintű fenyegetést jelent a lengyelországi nem kormányzati szervezetek független működésére és fejlődésére.

(Tóth Dalma, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.