Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

BRÜSSZEL BETÁMADTA A TESVÉREINKET! – Hivatalosan is megindította Brüsszel a lengyelek elleni boszorkánypert

0 megjegyzések 7 megtekintés

Kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen az Európai Bizottság a legfelsőbb bíróságra vonatkozó törvény miatt – jelentették be hétfőn Brüsszelben.

Margarítisz Szkínász bizottsági szóvivő arról számolt be, hogy úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Lengyelországnak, s ezzel megindult az eljárás „az igazságszolgáltatás függetlenségét aláásó” jogszabály ügyében – írja az MTI.

Fotó: AFP

A szóban forgó törvény a legfelsőbb bíróság jelenlegi bíráinak nyugdíjkorhatárát 65 évre csökkentette. Sajtóértesülések szerint ez az aktív bírói állomány nagyjából 40 százalékát érinti, akiknek július 3-tól nyugdíjba kell vonulniuk.

A törvény következtében azonnal felütötték fejüket a „civil” szervezetek, köztük szerepelt például a Helsinki Bizottság is az Origo szerint. A Soros Györgyhöz köthető politikai mozgalmak a törvény következtében felhívást intéztek Jean-Claude Junckerhez, a Bizottság elnökéhez, mivel szerintük „a legfelsőbb bíróságról szóló törvény az utolsó lépés abban a folyamatban, amellyel a kormánypárt átveszi a hatalmat a bíróságok felett.”

A lengyel hatóságoknak egy hónapjuk van válaszolni az ismertetett kifogásokra. Amennyiben nem érkezik válasz, vagy pedig Lengyelország olyan észrevételeket tesz, amelyek nem tekinthetők kielégítőnek, az Európai Bizottság úgy dönthet, hogy a jogsértési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Varsónak. Ezt követően – ha szükséges – a bizottság az Európai Bíróság elé viheti az ügyet. Ebben bíznak a lengyel kormány ellen dolgozó „civil” szervezetek is.

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.