in , ,

NÉMET VÉGJÁTÉK – Merkel miatt napokon belül távozhat Seehofer

Horst Seehofer német belügyminiszter hétfőre virradóra megerősítette, hogy felajánlotta lemondását

Horst Seehofer német belügyminiszter hétfőre virradóra megerősítette, hogy felajánlotta lemondását pártja, a bajor Keresztényszociális Unió müncheni elnökségi ülésén vasárnap késő este. A politikus kilátásba helyezte, hogy távozik az elkövetkező három napon belül pártelnöki és belügyminiszteri posztjairól, ha nem sikerül megállapodni Angela Merkel német kancellár pártjával, a CDU-val a határellenőrzés témája kapcsán.

Spiegel szerint Seehofer ultimátumot adott Merkelnek: elmondta a kancellárnak, hogy három napon belül lemond pozícióiról, ha nem sikerül megállapodni.

Hétfőn tárgyalok a CDU-val annak reményében, hogy megegyezzünk a vitás kérdésben a testvérpárttal. A hétfői találkozó után minden kiderül”

– mondta Seehofer, majd hozzátette, az ország, a koalíció és a kormány vezetői képességének érdekében pártja megállapodásra akar jutni a határellenőrzés kérdésében, és csakis ennek kérdésében.

Fotó: AFP

A lemondás belengetését Seehofer azzal indokolta, hogy Merkel ellenállása miatt nem sikerül megvalósítani belügyminiszteri terveit, amelyek szerint meg kell tagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérőktől.

Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket. Merkel és pártja szerint ezt nem lehet bevezetni egyoldalúan, egyeztetés nélkül, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról.

Fotó: AFP

A német lapok hétfői számukban arról írtak, hogy Seehofer a CSU elnökségi ülésén kifejtette, a pártnak három lehetősége van:

  • meghajol a kancellár akarata előtt, aminek révén elveszíti hitelességét a választók előtt;
  • kitart törekvései mellett, ami a CDU/CSU testvérpárti szövetség felbomlásához vezet;
  • vagy pedig elfogadja az ő lemondását a pártelnöki és a miniszteri tisztségről.

Amennyiben a 68 éves Horst Seehofer valóban távozik tisztségeiből, kiesik a német politika első vonalából, mert nincs mandátuma sem a szövetségi, sem a bajor tartományi parlamentben.

 

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

BRÜSSZEL BETÁMADTA A TESVÉREINKET! – Hivatalosan is megindította Brüsszel a lengyelek elleni boszorkánypert

HOPPÁ! – Páneurópai Ligát akar létrehozni az olasz belügyminiszter