Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

HOPPÁ! – Nemzeti konzultáció jöhet a családokról és a demográfiai helyzetről

0 megjegyzések 3 megtekintés

Új nemzeti konzultációt tarthatnak a családokról és a demográfiai helyzetről a közeljövőben, és hasonló formában kérhetik majd ki az emberek véleményét európai uniós kérdésekben az EP-választás előtt.

 

Ahogyan arról korábban a miniszterjelöltek bizottság előtti meghallgatásán Rogán Antal is beszámolt, az új kormányzati ciklusban is folytatódik a nemzeti konzultáció. Mindezt Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója is megerősítette a Karc FM-nek adott interjújában, valamint azt is elárulta, hogy elsőként a családokról és a demográfiai helyzetről kérdezik meg az embereket egy nemzeti konzultáció keretében.

A nemzeti konzultációt egy sikeres eszköznek tartjuk, úgy láttuk, hogy szívesen vesznek részt ezeken az emberek”

– jelentette ki a rádióinterjúban Hidvéghi, aki hozzátette, hogy ezt követően az európai parlamenti választásra is nemzeti konzultációval, illetve országjárással készülhetnek majd.

Magyar Idők információja szerint mindemellett új személyek, új arcok is bekapcsolódnak a Fidesz és a kormány kommunikációjába. Hidvéghi Balázs várhatóan továbbra is a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója marad, Kovács Zoltán maradhat kormányszóvivői pozícióban, a Kormányinfókon azonban Gulyás Gergelynek kell majd állnia a sarat. A sajtótájékoztatókon ugyanakkor megjelennek majd új emberek is, aminek főképp gyakorlati oka van.

(forrás: Bertha László, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.