Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Csicskul a francia államfő – Macron egyre népszerűtlenebb

0 megjegyzések 0 megtekintés

 

Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója egy hónap alatt hat pontot esett vissza, jelenleg a franciák 44 százaléka elégedett a politikájával – derül ki az Ifop közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche című hetilap.

Fotó: AFP

Az 1953 nagykorú francia állampolgár megkérdezésével február 9. és 17. között készült reprezentatív felmérés szerint a franciák 55 százaléka elégedetlen a kormány politikájával.

Az államfő tetszési mutatója – amely decemberben és januárban is még 50 százalék felett állt – elsősorban az 50 és 64 év közötti korosztályban esett vissza, mintegy tíz százalékkal, feltehetően a nyugdíjra rakodó járulékok január 1-jei megemelése miatt.

A tavaly májusi megválasztását követően 66 százalékos tetszési mutatóval rendelkező Macron népszerűsége a nyár végére húsz százalékot esett vissza, azóta viszont fokozatosan nőtt az év végéig.

Frédéric Dabi, a felmérést végző Ifop igazgatója szerint a megtorpanás egyértelmű a kormányzat számára, ugyanis Édouard Philippe kormányfő tetszési mutatója is visszaesett a múlt havi 49-ről 46 százalékra.

Az elemző szerint az államfő megítélésében a vásárlóerő egyre nagyobb szerepet játszik. A társadalomban érezhető a csalódás amiatt, hogy a franciák többsége egyelőre nem érzi a vásárlóerő javulását, amelyet pedig folyamatosan ígér a kormány. Az ország tényleges átalakulásának reményét illetően is megjelentek az első bírálatok a közvélemény-kutató szerint.

(MTI)

(forrás: Horváth József György, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.