Miloš Vučević szerb miniszterelnök bejelentette lemondását – írta meg a Reuters.
A döntés hátterében a széleskörű diáktüntetések állnak, amelyek növekvő nyomást gyakoroltak a kormányra.
Napok óta tiltakoznak Belgrádban
Vučević kedden távozik posztjáról, ezzel a legmagasabb rangú tisztviselő lesz, aki lemondott az országot megrázó tömeges tüntetések kezdete óta. A tiltakozások naponta zajlanak Belgrádban, miután novemberben Újvidék egyik vasútállomásának tetőszerkezete összeomlott, és 15 ember életét vesztette.
A tüntetők – köztük diákok, tanárok és más munkavállalók – több ezren vonultak utcára, a tragédiát a Aleksandar Vučić elnök kormányában uralkodó korrupciónak tulajdonítva.
A vajdasági Szabad Magyar Szó megírta, hogy Miloš Vučevićet 2012 szeptemberében nevezték ki Újvidék polgármesterének, s négy évvel később ismét ő lett a székváros első embere. A 2020-as választások után is őt nevezték ki polgármesternek, amire a város történelmében még nem volt példa, s a várost egészen 2022. október 26-ig irányította.
A Szerb Haladó Párt alelnöki pozícióját 2021-ben kapta meg, 2023. május 27-én pedig a párt elnöke lett. 2022 és 2024 között a kormány alelnöke volt, valamint a hadügyminisztérium élén is ő állt. Vučević 2024. május 2-től töltötte be a miniszterelnöki funkciót. A távozó miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány munkájára rossz fényt vetetett, az az újvidéki tragédia volt, ami 15 ember halálát okozta.
Vučević szerint Újvidék polgármestere is lemond
Vučević közölte, hogy a döntését Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke elfogadta.
Hozzátette, Újvidék polgármestere, Milan Đurić is lemond a nap folyamán.
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy kormányátalakításra van szükség, ezért legalább a miniszterek felét lecseréli.
(Mandi)
A mindenszo.hu fennmaradásához kérjük a segítségedet! Ha teheted, támogasd munkánkat, köszönjük!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?